BORZALMAS TRAGÉDIA FEJÉRBEN – EGY 15 ÉVES FIÚ HALT MEG (FRISSÍTVE)

Kirepült a kocsiból és azonnal szörnyethalt az a fiatal fiú, akinek a barátja elkötötte a szülei kocsiját, majd balesetet szenvedtek vele. Úgy tudjuk a sofőr ittas lehetett.

Halálos baleset történt Szabadegyháza külterületén pénteken éjfél körül – közölte a rendőrség. Információink szerint az autót egy 16 éves fiatal fiú vezette, aki nem tudni miért kisodródott, nekiment egy buszmegálló táblának, kidöntött egy közlekedési táblát, majd megpördült. Úgy tudjuk a kocsiban ketten utaztak a 16 éves sofőr, és utasa egy 15 éves fiú. A baleset következtében még nem tisztázott körülmények között az utas kirepült a kocsiból és az élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket szenvedett, a helyszínen szörnyethalt. A kocsi vezetője nem sérült meg.

A meghalt fiú rokona könnyek közt arról beszélt, hogy testvére és a kocsit vezető fiú Pusztaszabolcsra tartottak az éjszaka, amikor a baleset történt. Helyi hírek szerint a sofőr otthonról, a szülők engedélye nélkül kötötte el a kocsit. A koránál fogva nem volt vezetői engedélye és alkoholt is ihatott a baleset előtt.

A baleset körülményei azonban még teljesen nem tisztázottak. Ugyanis a hírek szerint a sofőr a baleset után hazavitte a kocsit, majd visszament a helyszínre és ő maga értesítette a hatóságokat. A rendőrök a település egyik utcájában egy háznál, több autóval is megálltak, vélhetően a balesetezett autót kutatták fel – tudtuk meg.

A baleset körülményeit a Gárdonyi Rendőrkapitányság vizsgálja.

2021.05.22. 14:30 Frissítés a rendőrség közleményével:

Halált okozó közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Gárdonyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya egy vezetői engedéllyel nem rendelkező 16 éves fiatal ellen, aki 2021. május 21-én éjjel egy útkanyarhoz érve nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg a járműve sebességét és balesetet okozott Szabadegyháza külterületén.

A fiú által vezetett autó először átsodródott a szemközti forgalmi sávba, majd az úttest jobb oldalán levő jelzőtáblának csapódott, melynek következtében az oldalára billent és megpördült. Az ütközés következtében a járműben utazó négy fiatal közül egyik kirepült a gépkocsiból, melynek során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, hárman pedig könnyű sérülést szenvedtek. A sofőr esetében felmerült a gyanú, hogy a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyaszthatott, aminek megerősítése további szakértői vizsgálatot igényel.

2 thoughts on “BORZALMAS TRAGÉDIA FEJÉRBEN – EGY 15 ÉVES FIÚ HALT MEG (FRISSÍTVE)

Vélemény, hozzászólás?

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. View more
Cookies settings
Elfogadom
Adatvédelmi és süti irányelvek
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Mi a GDPR?

A “General Data Protection Regulation” (GDPR) olyan törvényeket jelöl, amelyeket az Európai Unió (EU) polgárainak adatai védelmében készítettek. Az Európai Unió Tanácsa, az Európai Parlament és az Európai Bizottság egyesítették erejüket, hogy segítsenek az embereknek szigorúbb ellenőrzés alá vonni a személyes adataikat. Hivatalosan 2016-ban hagyta jóvá az Európai Parlament, hogy az EU két év türelmi időt engedélyezett a vállalatoknak és szervezeteknek, hogy megfeleljenek az új szabályozásoknak. Tehát 2018 Május 25-étől, minden olyan vállalkozás törvényt sért, amely nem felel meg az új GDPR törvényeknek.

Kik vagyunk?

A weboldalunk címe: http://deltahirek.hu.

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket?

Hozzászólások

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. Egy személytelenített, az e-mail címből előállított karakterlánc (hashnek szokás nevezni) kerül továbbításra a Gravatar szolgáltatás felé, ha ez az oldalon használatban van. A Gravatar szolgáltatás feltételei az alábbi címen tekinthetőek meg: https://automattic.com/privacy/. A hozzászólás elfogadása után, a hozzászólásunk tartalma és a profil képünk is megjelenik nyilvánosan.

Média

Amennyiben regisztrált felhasználó által kerül kép feltöltésre a honlapra, kerülni kell az az olyan EXIF-eket, amelyekben GPS pozíció adatok is szerepelnek. A honlap látogatói ezeket letölthetik és kinyerhetik a helyadatokat a honlapon található képekből.

Kapcsolatfelvételi űrlapok

Sütik

Ha hozzászólást írunk a honlapon, a megadott nevet, e-mail és honlap címet sütikben eltároljuk. A tárolás a kényelmi célokat szolgál azért, így a következő hozzászóláskor ezeket a mező adatokat nem kell kitölteni. A sütik lejárati ideje egy év. Ha ellátogatunk a bejelentkezési oldalra, akkor átmeneti sütiket állítunk be annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt. A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az \\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\"Emlékezz rám\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\" opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek. Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Analitika

Kivel osztjuk meg a felhasználói adatokat?

Ha jelszó-visszaállítást kér, akkor az IP-címet a visszaállító e-mail tartalmazza. Harmadik személy részére adatot csak előzetes hozzájárulás esetén adunk ki.

Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot?

Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára. A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán?

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.

Hová továbbítjuk az adatokat?

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti.

Kapcsolati adatok

Elérhetőség: e-mail címen keresztül a deltahirek@gmail.com illetve az Impresszumban megadott elérhetőségeken.

További információk

Hogyan védjük a felhasználói személyes adatokat

  1. Megtesszük a megfelelő technikai és szervezeti óvintézkedéseket annak érdekében, hogy megakadályozzuk a személyes adatai elvesztését, a velük való visszaélést vagy a módosításukat.
  2. Minden, az Ön által megadott személyes információt biztonságos (jelszóval és tűzfallal védett) szervereinken vagy e-mail címen tároljuk.
  3. A weboldalunkon keresztül nincs lehetőség elektronikus pénzügyi tranzakció lebonyolítására.
  4. Ön tudomásul veszi, hogy az információ továbbítása az interneten keresztül alapvetően bizonytalan jellegű, és nem garantálhatjuk az interneten keresztül továbbított adatok biztonságát.
  5. Ön felelős a weboldalunk eléréséhez használt jelszava bizalmas kezeléséért; nem kérjük el a jelszavát (kivéve, amikor bejelentkezik weboldalunkra).

Érvényben lévő eljárások adatkezelési sérelmek esetén

Ha adatlopás történik, ami akkor fordul elő, ha egy kívülálló engedély nélkül hozzáférést szerez egy egyén adataihoz, a GDPR arra kötelezi a cégeket, hogy értesítsék a megfelelő adatvédelmi hatóságokat 72 órán belül. A cégnek informálnia kell az érintett egyéneket is, amilyen gyorsan csak lehet. Fontos megjegyezni, hogy a GDPR fő célja, hogy megvédelmezzék a felhasználók privát információit.
Save settings
Cookies settings