A magas kockázat nem jelenti azt, hogy valaki szabálytalankodott, csak hogy több figyelmet érdemel.
Orbán Viktor – 2026. október 1. 19:19 előtti hírek
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke. A hírek között az szerepel, hogy szerinte egyes emberek ellene irányuló perek előkészítésének célzottak, illetve hogy kormánya alatt rombolás zajlik az országban. Más szál az ellenzéki Tisza párt tevékenységéről szóló nyilatkozata, valamint az Unió-csúcsok és nemzetközi viszonyok.
2026. október 1. 19:19 előtti hírek Legfrissebb hírek
A Fidesznek és Orbán Viktornak mindössze egy nagyobb lélegzetű Deutsch Tamás-interjúra futotta a Telexen. Ha elfogadjuk, hogy most ő lépett elő, mint a Fidesz csodafegyvere a kommunikációs térben, akkor nagyobb a baj a Lendvay utcában, mint gondolnánk. Mert ez az ÁVH-zós és kommunistázós szöveg nagyon kevés és nagyon gyenge.
Orbán Viktor véleményével szemben a gond nagyobb annál, hogy a fiatalabbak már mobiltelefonon, digitálisan nőttek fel, ő pedig nem.
Egy helyen szerepel Gyurcsány Ferenc, Magyar Péter és Orbán Viktor neve, de ez nem véletlen.
Rendszerváltás ide vagy oda, Pintér Béla és Társulata továbbra is minimális támogatásból kényszerül túlélni, de az új bemutatójukban most nincs se Orbán Viktor, se Gyurcsány Ferenc, de Magyar Péter sem. Csak mi vagyunk benne és a mi elmúlt harminc évünk feketeországa. Kritika.
A magyarországi LMBTQ-közösséget zaklatták, egyes esetekben még büntetőeljárást is indítottak ellenük Orbán Viktor kormányzása idején. Bár az üldöztetés Orbán bukása után megszűnt, az új kormány vonakodik a reformok végrehajtásától.
A legelutasítottabb ellenzéki szereplő jelenleg Orbán Viktor: 65 százalék látná őt legszívesebben a politikán kívül, ekkora arányt egyetlen más politikustársa sem ért el – derül ki a Medián legfrissebb felméréséből. Még a Fidesz-szavazók sem igazán bíznak Orbán visszatérésében, csak minden harmadik fideszes véli úgy, hogy újra Orbán lehet a kihívó.
A magyarok közel kétharmada már nem látná szívesen fontos politikai szerepben Orbán Viktort.
Óbuda-Békásmegyer polgármestere a vele is kapcsolatos úgynevezett óbudai korrupciós ügy mellett kíváncsi az aranykonvoj-ügyben, a Völner-ügyben, az Iványi Gábor ellen indított ügyben, az Anonymus-ügyben érkezett politikai-hatósági nyomásgyakorlásokra, azok következményeire.
Az ukrán pénzszállítók tavaszi elfogása és fogva tartása körül kezdettől súlyos jogi kétségek merültek fel, de a hatóságok belső köreiben már a parlamenti választások előtt felismerték az eljárási aggályokat. A HVG birtokába jutott hivatalos ügyészségi feljegyzés mutatja be, miként próbálták utólag jogszerűvé tenni az intézkedések közötti üres órákat.
A többség szerint Orbán Viktor aktív marad, de háttérbe vonul.
Havasi Bertalan szerint a focimeccsre menet futott bele az abortuszellenes tüntetésbe Orbán Viktor.
Fél év alatt látványosan megváltoztak a várakozások.
A volt miniszterelnök a válogatott mérkőzése után még Belfastban maradt, Orbán Viktor azóta már hazaindult.
Péterfalvi Attila nyújtotta át a kitüntetést.
A Tisza a Republikon Intézet friss felmérésre szerint a teljes népességben 2, a pártválasztók körében 4 százalékpontot veszített augusztushoz képest, de még mindig óriási fölényben van a Fideszhez képest. A Medián szerint pedig a politikából kivonuló Gulyás Gergelyt 39 százalék látná szívesen fontos politikai szerepben, míg Orbán Viktor esetében ez az arány 31 százalék.
Újabb részletek kerültek elő az úgynevezett aranykonvoj ügyében. A 444.hu szerint Orbán Áron, Orbán Viktor testvére március végén egy Grazban élő magyar üzletembert keresett meg azzal, hogy tudna-e segíteni egy Ausztrián keresztülhaladó ukrán pénzszállítmány feltartóztatásában. A megkeresésre néhány héttel a magyarországi országgyűlési választás előtt került sor.
A volt miniszterelnök fotózkodott is egyet a Precious Life nevű abortusz-ellenes szervezet vezetőjével.
A megkérdezettek 65 százaléka a politikán kívül látná legszívesebben a volt miniszterelnököt. The post Medián: Orbán Viktor a legelutasítottabb ellenzéki politikus jelenleg first appeared on 24.hu.
A Fidesz volt frakcióvezetője Toroczkai Lászlót és Orbán Viktort előzte meg.
A 444.hu szerint Orbán Viktor öccse pár héttel a választások előtt egy Grazban élő üzletembert keresett meg, és arról érdeklődött, meg tudnának-e állítani Ausztriában egy újabb ukrán pénzszállítmányt. Olvasd tovább: https://hellomagyar.hu/2026/10/01/orban-occse-ukran-szallitmany-ausztria/
A volt kormányfőről a demonstráción fotó is készült.
Lefotózták.
Hétfőn meccs, kedden tünti: ilyen sűrű program mellett nem is csoda, hogy nem tudott foglalkozni Hankó Balázzsal.
A Precious Life szervezet szerint Orbán azért látogatott el a rendezvényre, hogy kifejezze támogatását, Havasi Bertalan szerint a meccsre menet találkozott velük.
Belfastban fotózták le a Fidesz elnökét.
Orbán Viktor volt miniszterelnök nemcsak a magyar labdarúgó-válogatott Észak-Írország elleni, 0–0-s döntetlennel zárult mérkőzését nézte meg Belfastban, hanem más programon is részt vett: egy abortuszellenes demonstráción is megjelent.
Közös fotót is készített a demonstrációt szervező Precious Life nevű szervezet vezetőjével. The post Orbán Viktor egy abortuszellenes tüntetést is meglátogatott Belfastban first appeared on 24.hu.
A volt miniszterelnök meccset nézni érkezett az északír fővárosba, ahol hétfő este vett részt a demonstráción.
Szövetségi jogsértést emlegetnek Donald Trumpot népszerűsítő, közpénzből finanszírozott televíziós reklámok miatt az Egyesült Államokban. A Fehér Ház szerint azonban nem kampányhirdetésekről, hanem közérdekű tájékoztatásról van szó.
Egy ausztriai magyar üzletembertől kért segítséget Orbán Áron, hogy ők is kapjanak el egy ukrán pénzszállítót.
Orbán Viktorék még így is jóval nagyobb vereséget zsebelnének be, mint áprilisban, ha most lenne a választás.
Az egyik legmenőbb kortárs magyar filmrendező a szokásosnál is kevesebb pénzből és gyorsabb tempóban forgatta új filmjét. A Földszint, csakúgy, mint Reisz Gábor előző filmje, a Magyarázat mindenre, a mai Magyarországgal foglalkozik – pontosabban azzal, ami április 12-e előtt jellemezte az országot. Főhőse egy fiatalember, aki rettenetes penészfoltot talál a lakásában, és megpróbál utánajárni a közös képviselőnél, mit is kell ilyenkor csinálni. Interjú. The post „Attól, hogy nem Orbán Viktor, han
Kérdésekkel fordultunk a Központi Nyomozó Főügyészséghez Orbán Viktor esetleges meghallgatásáról az aranykonvoj-ügyben. Megérkezett a hivatalos válasz.
Érezzük már az ÁVH újkommunista jeges leheletét?
Talán a Földszint az eddigi leginkább egységes munkája a rendezőnek, aki viszont épp a szétjelenetezést, a bonyolult-szerethető karaktereket várná itt is, annak meggyűlhet a baja vele.
Szerda kora délelőtt azonnal elérhetetlenné vált az ellenzéki párt hivatalos felülete, miután a pártelnök közzétette legújabb politikai rovatát.
Szerda kora délután a londoni Heathrow repülőtéren fotózták le a Budapestre készülő Orbán Viktort, aki felesége és egy fiatal férfi kíséretében várakozott egy menetrend szerinti járatra.
Az ukrán pénzszállítók ügyvédei egy júniusi találkozóról készült feljegyzésre bukkantak a nyomozati iratok között.
Belfastig ment Orbán Viktor a Tisza-kormány önkénye elől, azonban az északír–magyar meccs alatt sem feledkezett meg kiállni Hankó Balázs mellett (online).
Kiderült az igazság az aranykonvoj-ügyben: Fürcht Pál volt KNYF-vezető nyílt levelében azt állítja, maga Orbán Viktor adta ki az utasítást az ukrán pénzszállítók elfogására.
Megtekinthetők az eddig nem nyilvános, úgynevezett 2000-es kormányhatározatok.
Olvashatók a 2000-es kormányhatározatok.
Elindult a Fidesz oldalán az „ÁVH-figyelő”.
A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, így a 24.hu másodfokon is pert nyert Orbán Viktor ellen a SPAR-ügyben. Bár a döntés jogerős, várható, hogy a volt miniszterelnök felülvizsgálati kérelemmel fordul a Kúriához, amely a hasonló SPAR-perekben korábban minden esetben Orbán javára fordította meg a számára kedvezőtlen ítéleteket.
A Media1 több forrásból úgy értesült, hogy félbeszakadt és végül soha nem jelent meg az a videóinterjú, amelyet György Zsombor, a Magyar Hang főszerkesztője, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) alelnöke készített Rónai Egonnal. A beszélgetés közvetlenül azután zajlott, hogy Rónai az ATV-ben közel egy évvel ezelőtt nagyinterjút készített Orbán Viktor akkori miniszterelnökkel. György Zsombor a Media1 érdeklődésére csütörtökön megerősítette: az interjú során többek között arra kérdeze
A barátaim szerint utólag is érdemes megnézni a vasárnapi Bayer-show-t, mert Orbán Viktor érdekeseket mondott. A volt miniszterelnöknek 54 percet adtam az időmből, és 21 mondatát jegyezhettem föl. Összehasonlításul: a másnap reggeli közrádiós Magyar Péter-interjúból csak tizenegyet, ebből azonban nem vonnék le következtetést. Az újdonsült miniszterelnök interjúja ugyanis 26 percig tartott, a följegyezhető mondatok szempontjából tehát a két politikus ugyanabban a súlycsoportban leledzik (fizikail
A legutóbbi napokban Orbán Viktor elküldetett, Pottyondy Edina orbánozott, Szájer József nyugdíjas lett, Schmidt Mária eszdéeszezett, Magyar Péter schmidtmáriázott, Krasznahorkai László pedig magyarpéterezett. Az emberek azért küldtek el, hogy ne kelljen engem hallgatni. (Orbán Viktor volt miniszterelnök, Hír TV, szeptember 13.) Elbuktak, kövéren és gazdagon. (Tömpe István publicista, Népszava.hu, szeptember 14.) Foglyul ejtett Alkotmánybírósággal állunk szemben. (Ligeti Miklós, a Tisza-frakció
Vitányi azt mondja, élete legnehezebb döntését hozta meg, és most a családjával szeretne lenni. 11 év után alakul így. Vitányi egyike volt azoknak, akik többször is Orbán Viktor mellett agitáló videóban szerepeltek.
Mottó: „Tisztelettel Dzsudzsak Balazs Tesoka.” A 109-szeres válogatott focista a legutóbbi napokban nagyot futott a hazai sajtóban. Legalább száz cikk foglalkozott vele. Tárgyilagosan, csak az alaphírre összpontosítva. Csipkelődve, ironikusan pedzegetve, hogy a ballábas középpályás miként barátkozott össze a Fidesz-kormány két tagjával, Orbán Viktorral és Szijjártó Péterrel. Az a benyomásom, hogy például a volt külügyminisztert kettős minőségében tartja majd nyilván az utókor. A botránykőnek szá
Az euró jelenti a kézzelfogható Európát. (Draskovics Tibor pénzügyminiszter-jelölt, Népszabadság, 2004. január 17.) Az euró minél gyorsabb bevezetése nem Brüsszel kívánalma, hanem a magyar gazdaság érdeke, de azért nem bármi áron. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, volt miniszterelnök, Magyar Hírlap, 2006. szeptember 28.) Az eurót mindig öt év múlva vezetjük be. (Horváth Zoltán újságíró, ATV, 2012. október 16.) Magyarok! Lesz eurótok, az lesz ráírva, hogy Rubel. (Bödőcs Tibor humorista, Comedy Cent
Ma reggel a Kossuth Rádió beharangozta az NVVH elnökét. Délben fél egykor pedig az elszámoltatási hatóság újdonsült vezetője épp annyi percet kapott, mint hajdanában, péntek reggelenként Orbán Viktor miniszterelnök, és nemrégiben hétfőn reggel az utódja, Magyar Péter. Hirdetések előtte, majd jött az interjúalany 26 perce. Megszoktam, hogy ilyenkor néhány cédulára felírom az alany nevét, az interjú lelőhelyét és az évet, hónapot, napot. Orbánnak a rutinja miatt tíz cetlit előlegeztem, Magyarnak n
Magyar Péter bejelentette, az orbáni rendszer legmagasabb szintjeit is elérte a Tisztítótűz művelet, miután az elmúlt napokban két korábbi miniszter is hatósági eljárás érintettjévé vált.
Orbán Viktor bejelentette, hogy a Fidesz oldalán elindult az ÁVH-figyelő.
Mielőtt belekezdenék ebbe a mai elemzésbe, tisztázni szeretném, miért is foglalkozom én egyáltalán Orbán Viktorral. Nos, nem azért, mert kedvelném vagy elfogadnám az elveit, erre bizonyíték a teljes munkásságom. Azért sem hogy valamiféle rosszul értelmezett módon „reklámozzam”, ugyanis megette a fene az olyan publicitást, amilyent én adok neki. (Képünk illusztráció) [...] Bővebben!
Szín: a Lendvay utcai Fidesz-székház terasza, Hacsek mint Orbán Viktor, Második Rákóczi Ferencként ül egy asztal mellett, korhű ruhában, és hatalmas tajtékpipát tart a szájában, de nem füstöl. A távolban Schmitt Pál tárogatózik, a „Krasznahorka büszke várát” játssza, sír a hangszer a kezében. Sajó, mint Bayer Zsolt, korhű ruhában, Béri Balogh Ádámként érkezik lóhalálában, oldalán szörnyen csörömpöl a rezes fringia, majd’ megbotlik benne. (Képünk illusztráció) [...] Bővebben!
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke rendkívül éles üzenetben reagált arra, hogy a mentelmi jogától megfosztott Hankó Balázs korábbi kulturális minisztert az esti órákban a NAV nyomozói őrizetbe vették. A politikus beidézését, a parlamenti távozást kísérő fordulatokat és a váratlan éjszakai hatósági akciót négy döntő mozzanat foglalja keretbe.
A bíróság döntése nyomán letartóztatásba került Seszták Miklós korábbi fejlesztési miniszter, miközben Hankó Balázs volt miniszter kényszerintézkedéséről is hamarosan döntenek a hatóságok. Magyar Péter miniszterelnök azonnal reagált a történtekre, a rendszerváltás óta példátlannak nevezve a felelősségre vonást, és határozott követelést fogalmazott meg Orbán Viktor felé.
Hankó Balázs volt miniszter parlamenti bentmaradása és őrizetbe vétele köré tudatos mártírszerepet épített fel a Fidesz, ám az ellenzéki párt kommunikációs kísérlete súlyos belső ellentmondásokba ütközött. Mikecz Dániel politológus 4 pontban világított rá arra, miért nem hoz új szavazókat a felépített áldozati póz, és miként rontotta le a hatást Orbán Viktor észak-írországi futballmeccse.
Egy friss kutatás azt állapította meg, hogy ha a politikai pártokhoz érzelmi alapon kötődnek a választók, és erős a megosztottság, a korrupt politikusok könnyebben meg tudják úszni az elszámoltatást, és kevésbé kell tartaniuk a választók büntetésétől. Nem véletlen tehát, hogy Orbán Viktor, volt miniszterelnök most is a társadalom megosztására törekszik, a nem rá szavazókat és a kormányt ellenségként tünteti fel.
Újabb részesedésétől válik meg Orbán Viktor veje a Gránit Bankban. Ezúttal Erős János bankár érdekeltségébe tartozó cég vásárol meg 20,48 százalékos tulajdoni hányadot, ami 30,22 százalékos szavazati aránnyal rendelkezik – adta hírül a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó BDPST Group.
Orbán Viktor hétfő este a Facebookon bírálta a kormányt, és egy fotót osztott meg, amelyen Hankó Balázs a fiától búcsúzik a Parlament előtt.
A Fidesz elnöke újkommunista tempóról írt, miután a volt minisztert hétfő este őrizetbe vették és Kecskemétre szállították.
A Fidesz elnöke szerint a kormány figyelemelterelésre használja a hivatalt. Az új felület a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalra összpontosít.
Egy olvasói fotó szerint a Fidesz elnöke a londoni Heathrow-n várt a budapesti járatra. Távollétében őrizetbe vették Hankó Balázst.
Magyarország után Németország is különadóval sújtaná a cukros üdítőket. Viszont a tervezett német rendszer jóval keményebb lenne a hazai chipsadónál: egy másfél literes hagyományos kólára itthon jelenleg 34,5 forint népegészségügyi termékadó jut, a német tervezet alapján viszont ennek nagyjából hatszorosa, mintegy 209 forintnak megfelelő összeg.
Orbán Viktor veje és felcsúti barátja számára most vált világossá, hogy nemigen tudnak kitérni a Tisza által beígért elszámoltatás elől, ezért védekező pozíciót vettek fel. Lapunknak nyilatkozott a Tiborcz-megbízottként hírbe hozott Erős János, mondván: „nem vagyok strómanja senkinek”. És elismerte, hogy két éve levelet írt Putyin orosz elnöknek, amely mai témánk felől nézve sem lényegtelen...
Bujkáló török császárnak nevezte a Fidesz elnökét.
Véget ért az észak-írországi látogatása, a volt miniszterelnök a magyar válogatott focimeccsén vett részt.
A volt miniszterelnök Sulyok Tamás elmozdításakor a foci vb, most az északír-magyar meccs miatt nem ért rá személyesen harcolni az önkény ellen.
Orbán Viktornak is üzent Magyar Péter
Újabb súlyos állításokat fogalmazott meg az aranykonvojüggyel kapcsolatban Fürcht Pál, a Központi Nyomozó Főügyészség korábbi vezetője. A lemondott főügyész szerint a nyomozás során arra jutottak, hogy Orbán Viktor akkori miniszterelnök adott feladatot a titkosszolgálatnak az ukrán pénzszállítók elfogására, később pedig olyan utasítást kapott, amely alapján a Legfőbb Ügyészség vezetőit még tanúként sem lehetett kihallgatni.
Lehet, hogy Orbán Viktor nem értette meg, hogy pontosan azt sürgeti, amit Békés Márton meghirdetett? Lehet, hogy csak az zavarja, hogy az egész a hozzájárulása nélkül indult?
Politikai hajtóvadászat, kirakatper, ÁVH és „bosszú napja” – egymásra licitálva álltak ki a Fidesz–KDNP politikusai Hankó Balázs mellett. Orbán Viktor szerint „a fél országot nem tudják börtönbe zárni”, a volt miniszter felesége pedig úgy élte meg férje elhurcolását, „mint amikor az ember a házastársát temeti”.
Az „ukrán maffia” embereként próbálta beállítani közleményében a Fidesz Fürcht Pált, a Központi Nyomozó Főügyészség korábbi vezetőjét, miután a volt főügyész nyílt levélben azt állította: Orbán Viktor személyesen adott feladatot a titkosszolgálatnak az ukrán pénzszállítók elfogására.
Itt tart ma a Fidesz őszintesége: Orbán Viktor nem tartózkodhat azon a kontinensen, ahol egy fontos beosztottját éppen elszámoltatják.
Orbán Viktor volt kabinetfőnöke szerint politikai és nem szakmai döntés áll egykori minisztertársai, Hankó Balázs és Seszták Miklós őrizetbe vétele mögött. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető korábbi miniszter Szabó Bálintnak, az Itt az Idő Mozgalom elnökének nyilatkozott kedden a Fidesz Lendvay utcai székházánál, ahol arról is beszélt: biztos Hankó és Seszták ártatlanságában.
Reagált a Legfőbb Ügyészség a Kontrollnak Fürcht Pál nyílt levelére, amelyben az egykori főügyész arról ír, hogyan befolyásolták ügyészi vezetők az eljárást annak érdekében, hogy se Orbán Viktort, se másik ügyészt ne kelljen kihallgatni.
Eddig két név szerepel az oldalon, az NVVH elnöke és elnök-helyettese: Unger Anna és Tasnády Katalin.
Miért nem működik a Fidesz korábban hatékony kommunikációja? Megtámadhatja-e a NATO-t Vlagyimir Putyin? Erről is beszélgettünk!
Orbán Viktor bejelentése szerint elindult a Fidesz „ÁVH-figyelő” oldala, amely a kormány új korrupcióellenes szervének vezetőit mutatja be. A volt miniszterelnök éles szavakkal támadta a Tisza-kormányt, és azzal vádolta, hogy kommunista módszereket alkalmaz. A Fidesz oldalán jelenleg a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal két vezetője, Unger Anna elnök és Tasnády Katalin elnökhelyettes neve szerepel kiemelten.
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség elutasította Fekete-Győr András Orbán Viktor ellen tett feljelentését. A Momentum korábbi elnöke szerint a volt miniszterelnök az NVVH munkatársait fenyegette meg, ezért megtámadja az ügyészség döntését.
Orbán Viktort "bujkáló török császárnak" nevezte, és azt üzente: ügyészek és rendőrök listázásával nem fogják tudni megállítani a Tisztítótűz műveletet.
Miközben a Fidesz koncepciós eljárásokról és tiszás önkényről beszél, a volt miniszterelnök láthatóan nem kapkodott a hazatéréssel, a magyar–északír meccs után további másfél napot töltött az Egyesült Királyságban.
A Fidesz és a KDNP még csak nem is beszél Seszták Miklósról, ami felér egy beismerő vallomással – mondta a Népszavának Horn Gábor, a Republikon Alapítvány vezetője. Az elemző szerint miközben a volt nemzeti fejlesztési minisztert a kormánypártok és Orbán Viktor is elengedte, Hankó Balázs mellett látványosan kiállnak.
Amióta Orbán Viktor azt mondta, hogy „ezt hagyjuk abba, azt javaslom”, a koncepció ötletgazdája a jelek szerint elengedte a témát.