Havasi Bertalan szerint Orbán szavai tökéletesen egybevágtak a Fidesz közleményével.
Orbán Viktor – 2026. október 4. 15:02 előtti hírek
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke. A hírek között az szerepel, hogy szerinte egyes emberek ellene irányuló perek előkészítésének célzottak, illetve hogy kormánya alatt rombolás zajlik az országban. Más szál az ellenzéki Tisza párt tevékenységéről szóló nyilatkozata, valamint az Unió-csúcsok és nemzetközi viszonyok.
2026. október 4. 15:02 előtti hírek Legfrissebb hírek
A Fidesz sajtófőnöke szerint nincs semmi újdonság abban, amit Orbán mondott.
A volt miniszterelnök páli nyilatkozata bejárta a hazai sajtót.
Orbán Viktor tegnap bedöntötte a börtönben ülő minisztere, Hankó Balázs eddigi gyenge védekezését – kommentálta a miniszterelnök elődje szombati beszédét, amelyben az ellenzéki vezető arról szólt, az NKA-ügyben milyen elvek mentén osztottak el 17 milliárd forint közpénzt. A Fidesz szerint az Orbán Viktor által elmondottak egybevágnak a párt korábbi közleményével.
Hankó Balázs eddigi védekezését cáfolta a Fidesz elnöke
A Fidesz elnöke szerint az, hogy Hankó Balázst letartóztatták nem gazdasági visszaélés, hanem a kuturális háború következménye.
„Védjen meg téged Orbán Viktor” – jegyezte meg a miniszterelnök a közösségi oldalán.
Hankó Balázs volt miniszter letartóztatása után váratlan irányból kapott új megvilágítást a Nemzeti Kulturális Alap forrásainak elosztása, amikor nyilvánosságra került a pártelnök zárt körű beszéde.
A legutóbbi napokban Lendvai Ildikó orbánozott, Gyurcsány Ferenc hatalmazott, Karácsony Gergely parkolt, Baranyi Krisztina karácsonyozott, Unger Anna vipezett, Pottyondy Edina pedig hankózott. Ölbe tett kézzel várja, hogy széthulljon ez a kormányzati szinten realizálhatatlan koalíció. (Szvák Gyula történész Orbán Viktorról, Népszava.hu, szeptember 27. ) A választási kampányban aranyat ér minden hazugság a közvélemény-kutatóktól. (Szénási Sándor műsorvezető, Klubrádió, szeptember 28.) Egy jogálla
Hankó szerint nem volt politikai szempont. Orbán szerint volt. Ennyit az egységes kommunikációról.
Bedöntötte a börtönben ülő miniszterének eddigi gyenge védekezését Orbán Viktor szombaton - írta a kormányfő a Facebook-oldalán.
Guy Verhofstadt volt belga miniszterelnök ügyében indult vizsgálat. The post Orbán Viktor egyik legnagyobb nemzetközi kritikusa ellen folytatnak vizsgálatot a belga hatóságok first appeared on 24.hu.
Magyar Péter vasárnapi bejegyzésében azt állította, hogy Orbán Viktor volt miniszterelnök egy nyilatkozatával megcáfolta a letartóztatásban lévő korábbi miniszter, Hankó Balázs eddigi védekezését a 17 milliárd forintos NKA-ügyben. The post Magyar Péter: Orbán Viktor bedöntötte a börtönben ülő miniszterének eddigi gyenge védekezését first appeared on 24.hu.
Hankó Balázs azt állította, hogy nem pártpolitikai alapon osztották ki a kulturális támogatásokat, a volt kormányfő viszont másik magyarázattal állt elő.
Orbán Viktor szerint Hankó Balázs esete nem marad egyedi: erre számít a volt kormányfő.
A volt kormányfő szerint politikai alapon döntöttek az NKA-támogatásokról.
Egy hét alatt hat százalékponttal nőtt a különbség a kormányzópárt és az Orbán Viktor-vezette, legnagyobb ellenzéki szövetség között – erről Magyar Péter adott jelentést egy friss felmérés alapján. Máris nekimentek, és akad is támadási felület.
A nyilvánosságra került felvétel alapján másként beszélt az NKA támogatásairól Orbán Viktor, mint korábban Hankó Balázs. Míg a volt miniszter szerint nem a politikai hovatartozás alapján döntöttek, a Fidesz elnöke arról beszélt, hogy Hankó tudatosan a kormány kulturális irányvonalát támogatta.
Páliban találkozott a helyi választókkal és pártaktivistákkal Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Győr-Moson-Sopron vármegyei országjárása során. A zártkörű lakossági fórumon elhangzottakról Szakács István győri tartalomgyártó számolt be közösségi oldalán.
Beismeréssel egyenértékű szavak?
A volt miniszterelnök az SZDSZ kulturális bosszúját sejti a háttérben.
Orbán Viktor zárt beszédében lényegében beismerte, hogy ideológiai alapon osztottak pénzt, és emiatt érte politikai bosszú a letartóztatott Hankót.
A volt kormányfő szerint kulturális bosszú zajlik, és Hankó esete csak a kezdet lehet.
Ami „aberráció”, azt nem támogatták.
Orbán Viktor szerint azért, mert nem adott a liberálisoknak támogatást. Deutsch Tamás viszont egészen mást mondott erről.
A volt miniszterelnök ki is fejtette, miért gondolja ezt.
Orbán Viktor volt miniszterelnök az országjárása során tartott beszédében kemény szavakkal bírálta a Tisza-kormányt.
Nem igazán egyezik Hankó Balázs és Orbán Viktor érvelése az NKA-pénzek kiosztásáról. The post Orbán az SZDSZ bosszújának tartja Hankó letartóztatását, és szerinte fognak még ilyenek történni first appeared on 24.hu.
Az NKA-ügyben beismerő vallomással érnek fel Orbán Viktor legújabb szavai – állapítja meg a Kontroll, amely a volt miniszterelnök szombaton Páliban tartott, nem nyilvános fórumán elhangzott beszédét idézi. Eszerint a Fidesz elnöke lényegében kimondta, hogy Hankó Balázs minisztersége idején politikai alapon osztották a kulturális támogatásokat.
A volt miniszter kedden még azt magyarázta, hogy nem volt szempont a Fideszhez kötődés, amikor a támogatásokat megítélték. Orbán Viktor ennek pont az ellenkezőjéről beszélt.
A volt miniszterelnök az országjárásán arról beszélt, MSZP–SZDSZ-kormány van hatalmon.
A volt miniszterelnök lényegében megerősítette, hogy Hankó Balázs minisztersége idején a kulturális támogatásokat politikai alapon osztották ki. Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy az elmúlt 16 évben Hankó volt az egyetlen olyan kulturális miniszter, akinek volt mersze nem támogatni a "pesti liberálisokat". Letartóztatása Orbán szerint az "SZDSZ bosszúja a keresztény kormány keresztény miniszterével szemben".
Fekete-Győr András nem adja fel, megtámadja a döntést.
Milliónyi magyar testvérünk agyában egy ilyen kis, gömbölyű, nagy hasú Orbán Viktor üldögél, és kapcsolgatja a neuronokat.
Mennyire tudhatott Orbán Viktor vigyázni arra, hogy ne érinthessék a kormányzatához köthető ügyek esetleges következményei? Meg tudja-e védeni valaki? Természetes folyamat, ha a Tisza veszít a választások után a népszerűségéből. Mennyit ér az ember, ha nőnek születik és mit kockáztat, ha kilép a politikai nyilvánosság elé? Ezekről is szó lesz a mai Hetesben. Valamint szóba jön még, hogy Magyarország vezetőinek nem kell mindenáron keresniük Donald Trump kegyeit – erről Thomas Melia egykori amerik
A színész új videójában dokumentumokra hivatkozva vezeti végig, hogyan kerülhetett 10 milliárd forint az NKA egyedi támogatási keretébe. Molnár Áron szerint a pénzosztás politikai szempontjai miatt már nemcsak Hankó Balázsnak, hanem az Orbán-kormány más politikai vezetőinek is válaszokat kellene adniuk több fontos kérdésre.
Többen kifogásolták a volt kormányfő kijelentését, miszerint nyomon fognak követni minden egyes embert, aki az NVVH-nál munkát vállal. Tizenegyen úgy gondolták, hogy ezt be is jelentik az illetékes hatóságnál, csakhogy az ügyészség ezt másképp látja.
Az ügyészség szerint Orbán sérelmezett magatartása tényállási elem hiányában nem valósított meg bűncselekményt. Mi történt? Orbán Viktor a Hír TV Bayer Show című műsorában tett kijelentéseivel korábban hatalmas vihart kavart, amikor a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) munkatársairól beszélve nyíltan kijelentette: „Nyomon fogjuk őket követni, minden egyes embert, aki ott munkát vállal, nyilvánosságra hozzuk.” […] The post Tizenegy feljelentést tettek Orbán ellen, mégsem
Könnyen lehet, hogy mégsem Orbán Viktor lesz Alekszandar Vucsics szerb elnök kampányrendezvényének külföldi sztárvendége, miután Robert Fico végül mégis el tud utazni Belgrádba. A magyar kormányfőt Vucsics eredetileg a szlovák miniszterelnök helyettesítésére hívta meg, ám időközben Pozsonyban elhárították a kormányválságot.
Portré a volt miniszterről.
Szombat este Belgrádban tart választási nagygyűlést az elnöki tisztségről nemrég lemondott Alekszandar Vucsics. A gyűlésre külföldi „meglepetésvendéget” is hívtak, egy ideig úgy tűnt, hogy a fellépő Orbán Viktor volt miniszterelnök lesz, ám a legújabb hírek szerint mégis egy hivatalban lévő kormányfőre, Robert Ficóra esett a választás.
Súlyos társadalmi elégedetlenséget mutattak azok a belső felmérések, amelyeket még a választási vereség előtt kapott kézhez a Miniszterelnöki Kabinetiroda. Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő szerint a nyilvánosságra került dokumentumok alapján nem egyszerű politikai tévedésről, hanem tudatos álvalóságról van szó.
Kiszivárogtak a Századvég félmilliárdos mérései: a kormány pontosan tisztában volt a lakosság elégedetlenségével a Tisza áprilisi győzelme előtt, ami cáfolja Orbán Viktor szavait.
Egy nappal az első forduló előtt Luiz Inácio Lula da Silva áll az élen Brazíliában, mögötte azonban már közvetlen közelről követi Flávio Bolsonaro, a volt elnök legidősebb fia. A kettejük közötti második forduló viszont gyakorlatilag döntetlenről indulna. A brazilok egyszerre ítélnek az egyre súlyosabb költségvetési problémáról, a közbiztonságról, a Bolsonaro-korszak örökségéről és az ország külpolitikai irányáról.
Nos hát innentől ez lesz, erre építi fel a Fidesz az önkény elleni küzdelmét, hogy sokadik, most éppen áldozati maszkot öltve kíséreljen meg Orbán Viktor vezetésével visszatápászkodni a hatalomba.
A Fidesz elnöke meghívott mindenkit a Fidesz Lendvay utcai székházába, mi pedig éltünk a lehetőséggel. Deutsch Tamás exkluzív tárlatvezetésén kiderült, hogy miért egy hatalmas Nagy-Magyarország-térkép alatt tartja az elnökségi üléseit a Fidesz, és mi a tervük a rendszerváltás után kapott épülettel.
A nemrég a tiszásokat prédikációjában támadó Osztie Zoltán plébános hosszú évek óta arról híres, hogy a NER, és konkrétan Orbán Viktor mellett kampányol. Orbán Viktor születésnapjára mindig megemlékező misét mond. Orbán szerinte, és ezt többször hangsúlyosan kifejtette, egy égő fáklya, aki vezeti a nemzetet. "Szóval egy ilyen embertől mit lehet várni?" – tette fel a kérdést Deák Dániel jogtudós, egyetemi tanár a Klubrádió Megbeszéljük... című műsorában. Beszélt arról is, hogy a katolikus egyház
Már tavaly jelezte Orbán Viktornak.
Pénteken egy fővárosi egészségügyi intézményben bukkant fel a volt miniszterelnök, amit az ott várakozók lepleztek le, majd kiderült, Orbán Viktornak régi probléma miatt kellett orvoshoz fordulni.
Miért állt ki a teljes Fidesz-frakció és Orbán Viktor is Hankó Balázs mellett, és miért felejtették el látszólag a másik letartóztatott volt miniszterüket, Seszták Miklóst? Ezt is megbeszélték a Szabadsajtó Klub legújabb adásában.
Molnár Áron szerint tisztázni kell, hogy Orbán Viktor és a korábbi kormány vezetői mit tudtak a Hankó Balázshoz kötődő, összesen 17 milliárd forintnyi NKA-támogatás felhasználásáról. The post NKA-ügy: Orbán Viktorig vezető iratokat mutatott Molnár Áron first appeared on 24.hu.
Orbán Viktor az egyik kórházban járt; sejteni lehet, hogy miért.
Az ukrán pénzszállítók jogi képviselője szerint Orbán Viktor volt miniszterelnök meggyanúsítása lenne a következő érdemi lépés az aranykonvoj-ügyben. Horváth Lóránt négy lényeges pontban világított rá arra, miért rendítené meg az egész hátteret egy gyanúsítás vagy kényszerintézkedés.
A volt miniszterelnök egy előre tervezett kontrollvizsgálatra érkezett az egyik térde miatt.
Isky Annamária nyilvános videójában nyíltan a volt miniszterelnököt nevezte meg a választási vereség egyedüli felelőseként.
Lengyel László szerint miután Orbán Viktor mélybe vitte a gazdaságot, azután a Tisza is jelentős pénzosztással járó választási ígéreteket tett, például a kata adózás visszaállításával és az egészségügynek és más társadalmi csoportoknak tett vállalásaival, melyeket most nem tud teljesíteni. A Pénzügykutató Zrt. vezetője a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában arról beszélt, hogy a kormányváltás után először részletes leltárt kellett volna készíteni az ország pénzügyi helyzetéről, és világosan meg
Seszták Miklóst és Hankó Balázst letartóztatták. Ez most akkor a rendszerváltás, vagy tényleg igaza van a Fidesznek, amikor önkényt emleget? Miért vonta magához az Unger Anna vezette NVVH Orbán Áron látszólag piti ügyét? Mi lehetett Orbán Viktor valódi szerepe az aranykonvojügyben? Hogyan lehet kifehéríteni a gazdaságot, hogy elérjük a valódi rendszerváltást? Kacskovics Mihály Béla vendége Szabó Yvette, a HVG vezető szerkesztője.
A pártelnök a Sportkórházban járt péntek reggel.
Az ügyészség szerint Orbán sérelmezett magatartása tényállási elem hiányában nem valósított meg bűncselekményt. Mi történt? Orbán Viktor a Hír TV Bayer Show című műsorában tett kijelentéseivel korábban hatalmas vihart kavart, amikor a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) munkatársairól beszélve nyíltan kijelentette: „Nyomon fogjuk őket követni, minden egyes embert, aki ott munkát vállal, nyilvánosságra hozzuk.” […] The post Tizenegy feljelentést tettek Orbán ellen, mégsem
Orbán egy 1997-es focimeccsen történt sérülés óta többször járt már a Sportkórházban kezelésen.
A volt miniszterelnök a Blikk értesülése szerint előre tervezett kontrollvizsgálatra érkezett bal térde miatt, amelyet korábban többször megműtöttek.
A Fideszben „iskolázott” Magyar Péter új típusú ellenzéki szereplőként lépett elő, és a Fidesz saját emlékezetpolitikáját fordította ellenük – mondta a történész.
Évtizedek óta húzódó probléma áll a háttérben.
Nem véletlen, hogy a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elsőként vette föl a listájára a miniszterelnök testvéréhez, Orbán Áronhoz köthető cég ügyét - írja véleménycikkében Torkos Matild.
Orbán Viktor meggyanúsítása lehet az aranykonvojügy következő érdemi lépése az ukrán pénzszállítókat képviselő ügyvéd szerint. Horváth Lóránt közvetlen érintettségről beszélt, miközben a Központi Nyomozó Főügyészség bejelentette: saját hatáskörébe vonja a jogellenes fogva tartás miatt folyó nyomozást. Fontos azonban, hogy a volt miniszterelnököt egyelőre nem gyanúsították meg az ügyben. The post Fordulat az aranykonvojügyben: már Orbán Viktor meggyanúsítása is szóba került first appeared on nlc.
Ez sokakat meglepett.
Horváth Lóránt, az ukrán pénzszállítókat képviselő ügyvéd szerint az aranykonvojügy következő érdemi lépése Orbán Viktor meggyanúsítása lehet. A Népszava Törésvonal című műsorában arról beszélt, hogy az eddig megismert dokumentumok és tanúvallomások alapján a volt miniszterelnök közvetlenül érintett lehetett az akció előkészítésében. A Szorul a hurok Orbán körül az aranykonvoj ügyvédje szerint bejegyzés először ACNEWS-én jelent meg.
A Sportkórházban látták péntek délelőtt Orbán Viktort. A volt miniszterelnök információink szerint egy előre tervezett vizsgálatra érkezett, méghozzá a sokat rakoncátlankodó bal térdével, amit az elmúlt évtizedekben többször is meg kellett operálni.
Az Ügyvédkör elnöke szerint ha a volt miniszterelnököt őrizetbe vennék, akkor az ügy érintettjei megremegnének, és kiderülhetne az igazság.
A Media1 megtudta, hogy több mint 8 év után véget ér Réti Dóra, az ATV sajtókapcsolataiért is felelős PR-vezetőjének közös munkája Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkészének médiacsoportjával. Az ő időszakában tagadta le a csatorna a sajtóban az Orbán Viktor-interjú előkészítését.
Kiderült, miért nem indul eljárás a volt miniszterelnök ellen: az ügyészség 11 feljelentést dobott vissza Orbán Viktor fenyegetőző kijelentései miatt.
Jelezték, hogy az eset „minden szálát” vizsgálják. A napokban Orbán Viktor szerepe is többször előkerült.
A 2026-os választási vereség után fél évvel alaposan átrendeződtek a jobboldali választók várakozásai a párt vezetőjének jövőjével kapcsolatban. A Medián friss felmérése a belső eltolódásokat és az ellenzéki rangsor új éllovasait mutatja be.
Isky Annamária, a Női Digitális Polgári Kör társalapítója és Varga Judit egykori főtanácsadója, sajtófőnöke, a Facebookon éles kritikát fogalmazott meg Orbán Viktorral szemben. Egy videóban kifejtette: a választást nem a jobboldal, hanem Orbán veszítette el. Szerinte ezáltal a jobboldal most felszabadult, és új irányt kell találnia.
Isky Annamária a 2026. április 12. óta eltelt idő alatt rájött, és le is írta, hogy a választók egy rendszert utasítottak el, ahol a hűség többet ért, mint a hozzáértés, és ahol a kritika árulás lett.
Isky Annamária, a Női Digitális Polgári Kör társalapítója egy videóban arról beszélt, hogy szerinte nem a jobboldal veszítette el a választást, hanem Orbán Viktor. A kijelentésére Szakács István is reagált, és azt kérte, hogy Isky-t vegyék ki a DPK fellépői közül.
Elárulta, a nyomozás kezdetén nem tartotta kizártnak, hogy Orbán Viktort félretájékoztatták.
Reisz Gábor a Magyarázat mindenre után újra a magyar politikával foglalkozik új, Földszint című filmjében, de most egészen máshogy, mint eddig bármikor. Nehéz nem belelátni a filmbe Orbán Viktort, pedig jobb lenne, ha nem így lenne. Kritika.
Orbán Viktor már rég tudott a lépésről.
Orbán Viktor örökös sajtósát egyszer az állásából menesztették a kormányváltás után, most a kormányzati szolgálati jogviszonyát is megszüntették egy erős reagálása miatt.
A Fidesznek és Orbán Viktornak mindössze egy nagyobb lélegzetű Deutsch Tamás-interjúra futotta a Telexen. Ha elfogadjuk, hogy most ő lépett elő, mint a Fidesz csodafegyvere a kommunikációs térben, akkor nagyobb a baj a Lendvay utcában, mint gondolnánk. Mert ez az ÁVH-zós és kommunistázós szöveg nagyon kevés és nagyon gyenge.
Isky Annamária szerint a jobboldal most felszabadult.