Az orosz vállalat hiányolja a párbeszédet.
Paks II
A Paks II. egy tervezett atomerőmű-projekt, amely körül vitát váltott ki a megvalósítás módja és a Roszatom bevonása. A hírekben a beruházás ára és a nemzetközi szereplők közötti véleménykülönbségek az orosz cég szerepének kérdésével az ügynek az elsődleges témái.
Egyelőre nem folynak tárgyalások a Roszatom és az új magyar kormány között a Paks II atomerőmű ügyében – jelentette ki Alekszej Lihacsov, az orosz állami atomenergetikai vállalat vezérigazgatója újságíróknak pénteken Moszkvában, az idei Oroszországi Energiahét rendezvény alkalmából – írta az MTI.
Alekszej Lihacsov szerint ők jól nevelt emberekként várják a magyar fél által indított auditálás lezárását.
Hiányolja a magyar kormánnyal való párbeszédet a Roszatom vezérigazgatója. Alekszej Lihacsov szerint technikai szinten halad a munka, de kell a kormányzati támogatás, amely nélkül egy ekkora projekt nem valósulhat meg.
Egy oroszországi sajtótájékoztatón kérdezték a cég vezetőjét.
Befagytak a tárgyalások a Roszatom és a Magyar Péter vezette kormány között a Paks II. beruházásáról, jelentette ki Alekszej Lihacsov, az orosz állami vállalat vezérigazgatója Moszkvában. Hozzátette, hogy a magyar fél még a projekt átvilágításán dolgozik, a mintegy 408–410 millió eurós gyártási program viszont tovább folyik, és a teljesített szakaszokat a magyar megrendelő rendszeresen kifizeti. A kormány által elrendelt felülvizsgálat azt is vizsgálja, hogy egyáltalán szükség van-e az új atomer
Egyelőre nem folynak tárgyalások a Roszatom és az új magyar kormány között a Paks II atomerőmű ügyében - jelentette ki Alekszej Lihacsov, az orosz állami atomenergetikai vállalat vezérigazgatója újságíróknak pénteken Moszkvában, az idei Oroszországi Energiahét rendezvény alkalmából.
Az elmúlt években több európai országban is átrendeződött az atomenergetikai vállalatok versenye, miközben a Roszatom több projektből kiszorult.
A magyarországi villamosenergia-rendszer kihívásairól és kilátásairól készített elemzést a GKI Gazdaságkutató Zrt., amelyből kiderül: a legnagyobb kockázatot Paks I üzemideje és Paks II befejezésének folyamatos csúszása jelenti, miközben a megújulóknál a napenergia túlsúlya önmagában növeli a termelés ingadozását. Az InfoRádió Molnár László vezető kutatót kérdezte.
Fél napig hallgatták ki Tordai Bencét a Nemzeti Nyomozó Irodában a Paks II. 80 milliárdos tőkeemelése miatt! A volt képviselő dokumentumokkal bizonyítaná a felelősséget.
Tordai Bence feljelentőként állt a rendőrség elé a Paks II. körüli milliárdos hűtlen kezelés gyanúja miatt indult eljárásban.
Kapitány István megnyugtató kijelentést tett a gázellátással kapcsolatban.
Bár a rezsicsökkentés fenntartásáért mindent megtesz, az üzemanyagoknál nem avatkozna be a piaci árakba a kormány – mondta a Portfolio-nak adott interjújában Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter. A tárcavezető a nyári energiakrízis után fókuszba került Paksi Atomerőmű üzemidő-hosszabbítási esélyeit kedvezőnek látja, de hangsúlyozta, hogy ez még nem ígéret - még úgy sem, hogy eközben Paks II. óriási késésben van. Emellett az Otthoni Energiatároló Programról, a téli gázellátásról, a
Az orosz Külső Hírszerző Szolgálat szerint Ursula von der Leyennek az a célja, hogy Magyar Péter kormánya felhagyjon az Oroszországgal folytatott atomenergia-együttműködéssel.
Roszatom és Paks II. elleni kampánnyal vádolják az Európai Bizottságot.
Brüsszel lejárató kampányt folytat a Roszatom és az orosz állami atomenergetikai vállalat részvételével Magyarországon épülő Paks II atomerőmű ellen, a kampány fő megrendelője az Európai Bizottság vezetése – állította hétfőn kiadott közleményében az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) sajtószolgálata.
Az orosz Külső Hírszerző Szolgálat szerint az Európai Bizottság vezetése áll a Paks II. atomerőmű elleni információs kampány mögött.
Az orosz Külső Hírszerző Szolgálat azt állítja, hogy az Európai Bizottság vezetése rendelt meg kampányt a Roszatom és a Paks II lejáratására.
A nemzetközi választottbíróság szerint a Fennovoima jogszerűtlenül szakított a Roszatommal, a pénzügyi elszámolásban azonban a finn vállalat került kedvezőbb helyzetbe
Kisebb győzelmet aratott a Roszatom a finnországi projektjének meghiúsulása után.
Döntés született a Hanhikivi-1 meghiúsult beruházása miatt kialakult jogvitában.
Az orosz állami atomenergia-ipari vállalatnak, a Roszatomnak adott igazat a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (ICC) választottbírósága a finn Fennovoima energetikai társasággal folytatott, a törölt Hanhikivi-1 atomerőmű-projekthez kapcsolódó jogvitában – közölte az orosz társaság szombaton.
A finnek késedelemre hivatkoztak, a bíróság ezt elutasította.
A szombati élő fociközvetítések a hazai sportcsatornák kínálatában.
A brit vállalat a hagyományos építkezések helyett gyári előregyártással és szabványosítással csökkentené a költségeket.
A Roszatom nem kívánt nyilatkozni
Ha valóban minden rendben, gyorsítani kell a beruházást.
Több mint 22 milliárd forintos előleget kapott Paks II. egyik orosz kivitelezője, miközben magyar cégeknek több mint 4 milliárd forinttal tartozott. A Roszatom közben már a cég lecserélését készítette elő, ami saját számítása szerint újabb hónapokkal tolta volna a paksi építkezést.
Az atomprojektet közben az új magyar kormány is felülvizsgálja, Kapitány István azt mondta, év végéig döntés születik róla. Mi történt? A Roszatom belső dokumentumai szerint az orosz állami óriás 2025-ben már azt vizsgálta, hogyan válhatna meg a Paks II. projekt egyik kivitelezőjétől, miközben nyilvánosan azt kommunikálta, hogy a cég munkája a tervek szerint halad – […] The post Újabb kellemetlen részletek derültek ki Paks II.-ről – a Roszatom már a kivitelező lecserélését fontolgatta appeared f
Bár késik a projekt, évekkel járunk vele más országok előtt.
Tolna megyei rangadót rendeztek az NB III-ban, ahol a forduló előtt még egyaránt nyeretlen Paksi FC II. és a Szekszárdi […] A Tóth Barna két góllal üzent Bognár Györgynek bejegyzés először nb1.hu-én jelent meg.
Feltételeket szabott a hatóság az egyik épület folytatásához.
Történelmi mérföldkőhöz érkezett a nukleáris ipar: Kínában alig több mint öt év alatt építettek fel egy új orosz atomerőművi blokkot, amely már karnyújtásnyira van az áramtermeléstől. A Paks II.-nél is alkalmazott VVER-1200-as technológia így újabb vizsgán teljesített kiválóan, miközben Törökországban és Egyiptomban is gőzerővel haladnak a munkálatok. Törökországban is rövidesen megkezdődhet az áramtermelés, Egyiptom pedig, bár még el sem készült, további két erőművi egységet tervez.
Felkészülési mérkőzésen az NB II-es Szentlőrinc 2-0-ra legyőzte az NB I-es Paksot.
A Paks 2–0-s vereséget szenvedett a Szentlőrinctől a válogatott szünetben rendezett felkészülési mérkőzésen. Az NB II-es vendégcsapat Oláh Benjámin góljával […] A Magabiztosan nyert az NB II-es középcsapat a Paks otthonában bejegyzés először nb1.hu-én jelent meg.
Visszapillantó tükörből nézik az atomenergiát, de a világ változik.