Elérkezett a legizgalmasabb pillanat a Házasság első látásra nézői számára: Kajcsos Petrának és László Józsefnek végre meg kellett hozniuk a végső döntést a közös jövőjükről. Bár az esküvőjük napjára mindketten életük egyik legszebb élményeként emlékeznek, a hat hétig tartó kísérlet során felszínre kerültek olyan problémák is, melyek meghatározhatják a házasságukat. A személyi asszisztens egy egész oldalas levéllel érkezett a nagy pillanatra.
Nagy László
Nagy László a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága elnöke volt. Lemondott pozíciójáról.
Parragh László eddig hallgatott a kamarai elnökválasztás elvesztése után, most viszont egy közel kétszáz címzettnek elküldött levélben lopással vádolta meg a szervezet vezetését, Nagy Elek elnököt pedig „fehér galléros bűnözőnek” nevezte. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara korábbi vezetője arra kérte a címzetteket, hogy távolítsák el az utódját.
Nyilvánosságra került Parragh László volt MKIK (Magyar Kereskedelmi és Iparkamara) elnök, mintegy 200 tagnak elküldött levele, amelyben meglehetősen erős megjegyzéseket tett a jelenlegi vezetésre. Nagy Eleket fehérgalléros bűnözőnek nevezte. A kamara elnöksége reagált a levélre és határozatban utasítja vissza Parragh állításait.
Lemondott tisztségéről Nagy László, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága elnöke, miután kiderült, hogy a kormány megfosztja a szervezetet önálló szabályozó jogállásától és közvetlen minisztériumi felügyelet alá rendeli.
Dr. Nagy László lemond.
Benyújtotta lemondását Nagy László, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) elnöke szerdán.
Újabb fontos vezető távozik a posztjáról: szerdán benyújtotta lemondását Nagy László, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának elnöke. Döntését azzal indokolta, hogy a hatóság tervezett átalakítása miatt a jövőben már nem tudná megfelelően ellátni a feladatait.
Lemondott a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) elnöki tisztségéről dr. Nagy László, írja közleményében a hatóság. Mi történt? Lemondott a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) elnöki tisztségéről dr. Nagy László, íta szerdai délután a 24.hu a hatóság közleményére hivatkozva. Kontextus. Az Országgyűlés által 2021-ben létrehozott SZTFH több jelentős piaci és állami terület felügyeletét látja el.…
Szintet lépett az iparkamarán belüli harc, a volt elnök, Parragh László egy nyilvánosságra hozott, a kamarai vezetőknek is elküldött levélben parazitáknak nevezte a kamara új vezetését, és eltávolításukat sürgette. Közben a kormány bejelentette a kamara teljes átalakítását, az új elnök, Nagy Elek pedig ezt követően távozni tervez a szervezet éléről.
Dr. Nagy László távozik a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának elnöki tisztségéről.
Benyújtotta lemondását Nagy László, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) elnöke szerdán.
Nagy arról írt a lemondásáról szóló közleményben, hogy közszolgálati pályafutásának legmegtisztelőbb és egyben legfelelősségteljesebb állomása volt az SZTFH.
A közel 200 címzettnek küldött levelében Parragh „fehér galléros bűnözőnek” nevezte a jelenlegi elnök Nagy Eleket.
Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
Tasó János a volt feleségével összejátszva sikkasztott el közel 170 millió forintot a nyíradonyi önkormányzattól.
Az Általános Ügyek Tanácsa elfogadta az Európai Bizottság javaslatát, így hivatalosan is lezárult a feltételességi eljárás és felszabadult 4,2 milliárd eurónyi forrás, illetve megnyíltak az Erasmus+ és Horizont programok a modellt váltott egyetemek számára. Molnár László, a GKI vezető kutatója a Klubrádiónak azt mondta, egy-két év múlva már a GDP százalékában mérhető hatása lehet ezeknek a forrásoknak, de ennek mértéke nagyban függ attól is, hogy mire fordítjuk a pénzt.
A parlament Mentelmi Bizottsága Gurzó Mária tiszás és Toroczkai László mi hazánkos országgyűlési képviselő mentelmi jogának fenntartását javasolja. Ezt Sasi-Nagy Edit, a testület tiszás elnöke jelentette be.
Több mint negyvennyolc év, több ezer fellépés és felbecsülhetetlen mennyiségű libabőr: Földes László Hobo és József Attila életre szóló találkozása nemcsak a hazai színháztörténet része, de mindannyiunk közös emléke. A Kossuth-díjas legenda most egy egészen elképesztő, történelmi jubileumhoz érkezett: október 25-én a Nemzeti Színházban játssza el a 600. alkalommal a „Tudod, hogy nincs bocsánat” című József Attila-estjét. Az ikonikus műsort még 2005-ben mutatták be a MU Színházban Vidnyánszky Att
Szacsvay László egy podcastban beszélt házasságának kezdetéről a 16 éves Csicsay Claudiával. A frigyet az anyósa szorgalmazta, hogy a szívbeteg nagyapa még megérhesse az unokáját.
Miközben egyre több étterem zár be Magyarországon, a vendéglátóhelyek továbbra is súlyos munkaerőhiánnyal küzdenek. A vendégek a magas árakat, az üzemeltetők az emelkedő költségeket nehezményezik, a borravaló és a szervizdíj körüli viták pedig csak tovább élezik az ellentéteket. De mi áll valójában a magyar vendéglátás problémái mögött? Erről beszélgettünk a Sales Minds Business Talk Show legújabb adásában Selmeczi Lászlóval, a Vendéglátósmunkák.hu operatív igazgatójával, aki húsz éve dolgozik a
„Ő tanított meg sakkozni és fényképezni. Vasárnap kimentünk a szigeti állatkertbe a mesehajóval. Egyszer felpofozott, azután már nem nagyon beszéltünk.” E heti novellánk középpontjában egy apa-fiú kapcsolat áll.
Nekem az volt a természetes, hogy nálunk festmények borítanak el minden falfelületet, míg az osztálytársaimnál fekete drótból hajlított Frédi-Béni és Foxi-Maxi figurák, házi áldások, illetve a Vég Gyuriéknál, akinek az apukája orvos volt, elképesztően érdekes, bár első látásra is igen ronda, bőrből domborított 3D-s faliképek, amik megfelelő szögből nézve kiadtak egy nagycsöcsű nőt.
A tőzsde sok cégnek a növekedés következő nagy lépése. Több pénz, nagyobb ismertség, komolyabb partnerek, új akvizíciós lehetőségek és egy felértékelődő részvény. A vagyonadó viszont furcsa helyzetet teremthet, egy gyorsan növekvő cég tulajdonosa éppen azért gondolhatja meg a tőzsdére lépést, mert akár jóval több vagyonadót kellene fizetnie. László is vakarja a fejét.
Nem sok kérdésben értett egyet Csáki Judit, a Revizor színikritikusa és L. Simon László korábbi államtitkár, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) irodalmi tagozatának vezetője. Már abban sem, mi volt a Magyar Művészeti Akadémia szerepe a NER időszakában: pártpolitikai, de legalábbis ideológiai fellegvár volt-e, vagy nyitott művészeti központ? Be kell-e szántani? Kinek lenne attól jobb? Miben tévedett L. Simon szerint Orbán Viktor? Parázs vita a Válasz Podcastban! Műsorvezető: Stumpf András.
Végre érdemben megszólalt Gajdos László az erdők ügyében. Az elmúlt hetekben nagy port kavart, hogy a minisztérium nem hosszabbította meg a védett állami erdőben szeptember 30-án lejárt fakitermelési moratóriumot, és döntésére világos magyarázatot sem adott. Most az indokok legalább ismertté váltak, a környezetvédelmi tárca fokozatos átállást és cselekvési tervet ígér.
Hiába nőtt jelentősen az elmúlt években a háziorvosi ellátás finanszírozása, a rendszer egyre súlyosabb demográfiai problémákkal küzd. Már 1025 háziorvosi praxis betöltetlen, miközben a praktizáló háziorvosok átlagéletkora 60,5 év. A Háziorvosok Online Szervezetének konferenciáján Körösi László, a NEAK főigazgató-helyettese a finanszírozás változásairól és az alapellátás jövőjéről is beszélt. Az egészségbiztosító egy értékalapú, betegközpontú szolgáltatásvásárlási modell felé mozdulna el.
Listáink történelmében először lépte át a félbillió forintot Szíjj László vagyona, ami azt is jelenti, hogy jócskán vonatkozik rá a Magyar Péter által bejelentett vagyonadó másfél százalékos kulcsa. Mégis, nem ez a legnehezebb fejtörő, amit a NER utolsó évében is nagyot szakító dollármilliárdosra vár. A tiszakécskei milliárdos azon kevesek közé tartozik, akik egy év alatt […] The post A NER építőkockáival jutott az 500 milliárdosok klubjába Szíjj László, de a Tisza most visszavenné a darabokat a
Kitépett mosogató, letépett tapéta, szétvert konnektorok és nagy halom szemét – így néz ki egy önkormányzati bérlakás, amit épp most szerzett vissza a hivatal. Sokan háborognak amiatt, hogy a kerületek miért ülnek hosszú ideig az üres ingatlanokon ahelyett, hogy azonnal kiadnák a rászorulóknak. Kiss László, Óbuda polgármestere megdöbbentő videóban mutatta meg a igazságot: a hátrahagyott pusztítás miatt egyszerűen esély sincs az azonnali költözésre.
Nagyon mást ír a cég a kormány és az MKIF között zajló tárgyalásokról, mint amit a miniszterelnök állít.
Vitézy Dávid minden korábbinál súlyosabb következményeket helyezett kilátásba.
Levi nem egy sima divatos kiegészítőt veszített el hétfő este a Papp László Budapest Sportarénában, hanem azt a pótolhatatlan emléket, ami a néhai nagymamájához fűzte. Az arany láncot a nagymamája még a halála előtt adta neki – azóta a fiatal férfi éjjel-nappal magán hordta, még a meccseire vagy alváshoz sem vette le soha. Hétfő este azonban egyetlen pillanat alatt lopták el tőle.
Dr. Jámbor László lemondását követően az új vezető megválasztásáig Nagy András sportvadász alelnök ügyvivőként látja el az elengedhetetlen elnöki feladatokat.
95 éves volt.
Kilencvenöt éves korában elhunyt gróf nagykárolyi Károlyi László, a fóti Károlyiak Magyarországon élő egyenes ági leszármazottja. A gyászhírt a Füzérradványi Károlyi-kastély, valamint Fót Város Önkormányzata közölte a közösségi oldalán.
Fót is megemlékezett a főrangról
Az ősrégi főnemesi nagykárolyi gróf Károlyi család sarja, gróf Károlyi László 95 éves volt. The post Meghalt gróf Károlyi László first appeared on nlc.