A honvédelmi miniszter szerint a volt kormányfőnek nyilvánosan kell vállalnia, hogy ő adta-e ki a parancsot az aranykonvoj megállítására.
Orbán Viktor – Belföld hírek – 2026. október 9. 06:00 előtti hírek
2026. október 9. 06:00 előtti hírek Legfrissebb hírek
Egy volt főügyész nyilvánosan azt állítja, hogy az akcióra a legmagasabb politikai szintről érkezett utasítás
„A parancsot kiadni könnyű. A felelősséget vállalni már nehezebb” – írta a honvédelmi miniszter.
A honvédelmi minisztert érzékenyen érinti az ügy.
A honvédelmi miniszter szerint a Fidesz elnökének ki kell állnia és válaszolnia kell.
Várhegyi Attila lett a párt kommunikációs igazgatója – derül ki a Fidesz Facebook-oldalán megjelent posztból.
A Fidesz csütörtök este közösségi oldalán jelentette be, hogy Orbán Viktor Fidesz-elnök, korábbi miniszterelnök Várhegyi Attilát nevezte ki a párt kommunikációs igazgatójának. A kinevezéssel párhuzamosan Havasi Bertalan továbbra is betölti a Fidesz sajtófőnöki posztját. Az ellenzéki alakulat ezt azzal kommentálta, hogy „erősödik a csapat”.
A kinevezésről Orbán Viktor döntött.
Eddig kisrendőröket hallgatott ki az ügyészség az aranykonvoj-ügyben, de a kormányfő szerint lenne itt másvalaki is, akivel ezt meg lehetne tenni.
Nagyot küzdött a magyar válogatott hétfőn és a szurkolók is odatették magukat.
A két ellenzéki párt rúgott még egyet a bicskei áldozatokba. Orbán Viktor ezúttal is hallgat.
Megkíséreljük elmagyarázni, hogy mi történt az aranykonvoj-ügyben, amely szétzilálta a Legfőbb Ügyészséget, és amelynek szálai Orbán Viktor volt miniszterelnökig érhetnek. Hat kérdés, hat válasz. The post Aranykonvoj-ügy: Min csúszhatott el Orbán Viktor mesterterve? first appeared on 24.hu.
A gyermekvédelmi visszaéléseket vizsgáló országgyűlési bizottság elé idéztetné lapunk kérdése nyomán Magyar Péter miniszterelnök a bicskei-felcsúti választókerület fideszes országgyűlési képviselőjét, Tessely Zoltánt, a bicskei bántalmazások idején hivatalban lévő bicskei rendőrkapitányt, Balázs Sándort, valamint Orbán Viktort is, hogy kiderüljenek annak az összefonódásnak a részletei, ami a Felcsútot is magába foglaló bicskei központú választókerületet jellemezte.
Nem sok kérdésben értett egyet Csáki Judit, a Revizor színikritikusa és L. Simon László korábbi államtitkár, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) irodalmi tagozatának vezetője. Már abban sem, mi volt a Magyar Művészeti Akadémia szerepe a NER időszakában: pártpolitikai, de legalábbis ideológiai fellegvár volt-e, vagy nyitott művészeti központ? Be kell-e szántani? Kinek lenne attól jobb? Miben tévedett L. Simon szerint Orbán Viktor? Parázs vita a Válasz Podcastban! Műsorvezető: Stumpf András.
Jóval több áldozata lehetett Vásárhelyi Jánosnak, mint ahányan sértettként szerepeltek az ellene indított büntetőügyben. Nyilvános a bicskei gyermekotthon múltbéli működését feltáró kormányzati jelentés, aminek megállapításait Orbán Viktor egykori hivatalában, a Karmelita kolostorban ismertették. Magyar Péter meg is jegyezte, hogy Vásárhelyi helyettese, Kónya Endre kegyelmi ügyében vagy a kolostorban vagy a szomszédos Sándor-palotában hozták meg a döntést.
A Terrorelhárítási Központ egykori vezetője, Hajdu János és az Alkotmányvédelmi Hivatal volt jogi főosztályvezetője mellett három "gyalogrendőr" is gyanúsított az aranykonvoj ügyben. A járőrök elismerték, hogy meghamisították a jelentést.
A Törökülés friss adásában Török Gábor Seszták Miklós és Hankó Balázs politikai emlékezetét, Orbán Viktor önkény narratíváját, valamint Magyar Péterék fővárossal kötött megállapodását is elemezte. The post Török Gábor: Az önkényezés arra az esetre kell Orbánnak, ha a Tisztítótűz eljutna a felső körökig first appeared on 24.hu.
„A politikai provokáció miatti kihallgatásom során nem találkoztam az ügyészség folyosóján sem az aranykonvoj ügyben kihallgatásra várakozó Orbán Viktorral sem Matolcsy Ádámékkal a százmilliárdos MNB ügyben…Önkény!” – írta Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán, miután kihallgatta szerda este a Legfőbb Ügyészség.
Magyar Péter és Orbán Viktor egy-egy mondata ismét előrehozott önkormányzati választásokról indított találgatásokat, miközben a jelenlegi szabályok alapján ennek kevés a realitása. Egy idő előtti voksolás nemcsak jogállamisági vitát robbantana ki, hanem komoly politikai kockázatot is jelentene a Tisza számára. A pártnak ráadásul még a megfelelő számú polgármester- és képviselőjelölt kiválasztásával, valamint saját helyi szervezetének kiépítésével is van feladata.
Hatalmas a felhajtás egy budapesti olimpia rendezése körül. Erre a Medián is rákérdezett az embereknél, és már az érdekes volt, hogy a megkérdezettek 69 százaléka tud a tervről, Budapesten ez 72 százalék. A támogatottsága az ügynek kétharmados, míg Orbán Viktor regnálása idején csak a miniszterelnök álmának tartották, és nem álltak mellette.
Orbán Viktor idején Kaminski Fanny cégével több, mint 4 milliárd forintra szerződtek tartalomgyártási feladatok ellátására. The post Négy tagja van Magyar Péter közösségi médiás stábjának, összesen 3,9 millió a fizetésük first appeared on 24.hu.
Kihallgatta a KNYF a miniszterelnököt, aki nem ismerte el a lopást, majd éles megjegyzést tett Orbán Viktorra és a Matolcsy klánra.
Szeptemberben még határozott lendülettel hirdette meg politikai újrakezdését a választási vereséget követően Orbán Viktor, ám az őszi hetek előrehaladtával a beharangozott nagy offenzíva egyre inkább zárt ajtók mögé szorult.
A palazzó belsőépítészeti kialakítását a Confector Mérnök Iroda végezte bruttó 5,97 milliárd forintért, ebből 1,4 milliárdot tettek ki a bútorok.
A volt kormányfő még egy tortát is elajándékozott.
A legutóbb a Tisza-szavazókat bíráló, rendszeresen Orbán Viktorért miséző Osztie Zoltán plébános által alapított Aquinói Szent Tamás Akadémia hat év alatt több mint egymilliárd forint állami támogatást kapott.
Elképesztő összegeket költöttek Orbán Viktor hivatali épületének csinosítására, a számla végösszege a kilencmilliárdot is megközelíti.
Pottyondy Edina legújabb videójában egyszerre vette célba az ellenzéki országjárást tartó Orbán Viktort és a Tisza-kormánnyal alkudozó Karácsony Gergelyt.
Megszólalt a Fidesz elnöke.
Orbán Viktor számítása ugyan nem alaptalan, de négy dologban is súlyosan hibádzik, amikor a Tisza-kormányt gazdasági téren akarja támadni.
Úgy tudjuk, nemcsak a legfőbb ügyésznek jelölt, de elbukott Szathmáry Zoltán testvére, de a TEK nemrég kinevezett új vezetője is ott volt azon a BM-es találkozón, ahol állítólag Hajdu János utalást tett arra, hogy az ukrán pénzszállítók elleni akcióra Orbán Viktor adhatott utasítást.
Orbán Viktor kötcsei bejelentése nyomán őszi személycserék indultak a Fidesz–KDNP-képviselőcsoportban, ám a politikai forgatókönyv hamar jogi akadályokba ütközött.
Már a KDNP és maga Orbán Viktor is reagált. The post A KDNP szerint a vagyonadó bünteti a tehetséget, az igazi vesztesei pedig a magyar családok lesznek first appeared on 24.hu.
Hankó Balázs letartóztatása után a Fidesz-frakciót, Seszták Miklós letartóztatása után pedig a KDNP-frakciót kérdeztük, milyen változásokra készülnek az ősszel. The post Orbán Viktor képviselőcseréket ígért: mi várható a Fidesz-, illetve a KDNP-frakcióban? first appeared on 24.hu.
Keresztényüldözésnek próbálja beállítani Orbán Viktor azt, ami nem az: az elszámoltatást. A belvárosi plébános, Osztie Zoltán elvitatná még azt is, hogy egy tiszás is lehet hívő, pedig a tények mást mutatnak.
Az e heti Közlönyben annak megyek utána, hogy a volt főügyész, Fürcht Pál állításaiból milyen jogi konzekvenciákat lehet levonni az aranykonvoj-ügyre, az ügyészség jelenlegi belső állapotára – és nem utolsósorban Orbán Viktor felelősségére.
Különleges dalt osztott meg.
Ennyire szoros még sosem volt a verseny, de egy másik pályán kizárt a trónfosztás.
Orbán Viktort most az ukránok elleni meccsen látták.
Az Európai Bizottság már teszteli a modellt a Nyugat-Balkánon, ugyanis a térség számára kidolgozott, hatmilliárd eurós növekedési terv pénzügyi támogatást és az egységes piachoz való fokozatos hozzáférést kínál reformokért cserébe.
A Fidesz elnöke jelezte, van hely a csomagtartójában.
Szinte biztosra mondhatjuk, hogy ilyen szuveníreket még nem láttál. Olvasd tovább: https://hellomagyar.hu/2026/10/05/diktatorok-bogrek-bolgar-szuvenirbolt/
Szijjártó Péter, Orbán Viktor és Nagy Márton – ezúttal is Önök döntöttek a témákról, amelyekről Lampé Ágnes és Egri Viktor mellett Szerető Szabolcs beszélget.
The president of Fidesz invited everyone to the party’s headquarters on Lendvay Street, so we took advantage of the opportunity. The head of the party's EP delegation, Tamás Deutsch gave us an exclusive tour.
Az NVVH el akar jutni Orbán Viktorig, a kormány minden írott és íratlan szabályt áthág, mondta a Szuverenitásvédelmi Hivatal bukott elnöke.
A boltban putyinos és gorbacsovos is kapható.
A zárt ülésen a volt külügyminisztert a kínai BYD-nél vállalt munkájáról faggatták, a meghallgatáson Orbán Viktor neve is felmerült.
Év végére újabb korrupciós ügyek robbanhatnak, a hatóság 4–6 ügyet még átvehet.
Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán a Megafon finanszírozásáról és Mészáros Lőrinc cégeinek szerepéről tett közzé bejegyzést, amelyben éles kritikát fogalmazott meg a bukott Orbán-rendszerhez kötött propagandával kapcsolatban.
Harmincegy fotóból álló galériával igyekszik árnyalni a Hatvanpusztáról kialakult képet Orbán Viktor és családja. A miniszterelnök a közösségi oldalán egy, a birtok főépítészével készült interjút osztott meg, amely szerint a helyszín elsősorban egy nagy mezőgazdasági épületegyüttes, nem pedig fényűző rezidencia. A képek különlegessége, hogy jelentős részüket Orbán Viktor édesapja, Orbán Győző készítette, aki a birtok tulajdonosa.
„Ennyire vad volt ez a pálinka- és trombitafesztivál Szerbiában?” – tette fel a kérdést Orbán Viktornak.
Egyszerre állítja a hatóságok célkeresztjébe és mutatja fel politikai leszámolás áldozataiként a „védenceit”. Tegnap Hajdut, ma Hankót, holnap meg bármely más katonáját, tisztjét.
Kivégezhetik a kishíján katasztrófát okozó Flydubai-pilótát, folytatódnak a francia diáktüntetések, Orbán Viktor országot jár. Ez a Newscast, a HVG hétköznap reggelente jelentkező hírpodcastja.
Hankó Balázs letartóztatása és Orbán Viktor kiszivárgott beszéde után újabb politikai hullámokat vet a Nemzeti Kulturális Alap körül kirobbant botrány. Molnár Áron friss videójában jelezte, hogy a tárca egy másik korábbi vezetőjének felelősségét firtató iratokat készül bemutatni, miközben a szövevényes ügy hátterét négy fontos összefüggés világítja meg.
Orbán Viktor azzal ajánlotta a Demokrata interjúját a nyilvánosságnak, hogy abból végre megismerhető a hatvanpusztai majorság körüli valódi helyzet. A tervezést végző szakember nyilatkozata azonban több ponton ellentmond a hivatalos iratoknak, és a történet hátterét négy lényeges pontban érdemes megvizsgálni a valós dokumentumok tükrében.
Orbán Viktor szerint a valóságot mondta el Hatvanpusztáról az építésze a Demokratának. Taraczky Dániel elárulta, hogy mikor bízták meg – csakhogy akkor papíron még nem is Orbán Győző volt a terület tulajdonosa.
Egybevágónak nevezte az Orbán Viktor volt miniszterelnök által szombaton, Páli községben elmondottakat a párt elnökségének egy héttel ezelőtt közzétett sajtóközleményével a Fidesz sajtófőnöke.
Magyar Péter éles hangvételű közösségi bejegyzésben reagált Orbán Viktor zárt körű páli fórumán elhangzott kijelentéseire, rámutatva, hogy a volt miniszterelnök szavai alapjaiban döntik be a letartóztatásban lévő egykori minisztere bírósági védekezését.
A fotók jelentős részét az exkormányfő édesapja, Orbán Győző készítette.
Orbán Viktor zárt beszédében lényegében beismerte, hogy ideológiai alapon osztottak pénzt, és emiatt érte politikai bosszú a letartóztatott Hankót. Később a Fidesz reagált erre.
A Fidesz sajtófőnöke szerint Orbán Viktor páli szavai a párt közleményét tükrözik, Magyar Péter szerint Orbán gyengítette Hankó Balázs védekezését.
Az ülésen a magyar gazdaság növekedési pályára állításának lehetőségeit vitatták meg.
Magyar Péter szerint Orbán Viktor szombati szavai ellentmondanak Hankó Balázs védekezésének. A volt minisztert csütörtökön letartóztatták.
Havasi Bertalan úgy idézi az egyhetes Fidesz-közleményt, mint élő klasszikust: Orbán soha nem lehet ellentmondásban.
A miniszterelnököt követően a Fidesz sajtófőnöke is megszólalt az ügyben.
A Fidesz elnöke szerint most mindent meg lehet tudni Hatvanpusztáról.
Magyar Péter szerint Orbán Viktor Hankó Balázs védelmében elmondott szavai ellentmondanak a volt miniszter korábbi nyilatkozatának. A Fidesz visszautasítja ezt az értelmezést: szerintük nincs ellentmondás. A Magyar Péter: Orbán döntötte be Hankó Balázst bejegyzés először ACNEWS-én jelent meg.
A Fidesz sajtófőnöke szerint a szombaton elhangzottak egyértelműek.
Magyar Péter úgy posztolt Orbán Viktor beszéde kapcsán, hogy nem olvasta a Fidesz egy héttel ezelőtti közleményét, amely szerint Hankó Balázs a belpesti kulturális elit bosszújának áldozata.
Egybevágónak nevezte az Orbán Viktor volt miniszterelnök által szombaton, Páli községben elmondottakat a párt elnökségének egy héttel ezelőtt közzétett sajtóközleményével a Fidesz sajtófőnöke vasárnap.
Havasi Bertalan szerint Orbán szavai tökéletesen egybevágtak a Fidesz közleményével.
A Fidesz sajtófőnöke szerint nincs semmi újdonság abban, amit Orbán mondott.
Orbán Viktor tegnap bedöntötte a börtönben ülő minisztere, Hankó Balázs eddigi gyenge védekezését – kommentálta a miniszterelnök elődje szombati beszédét, amelyben az ellenzéki vezető arról szólt, az NKA-ügyben milyen elvek mentén osztottak el 17 milliárd forint közpénzt. A Fidesz szerint az Orbán Viktor által elmondottak egybevágnak a párt korábbi közleményével.
A volt miniszterelnök páli nyilatkozata bejárta a hazai sajtót.
Hankó Balázs eddigi védekezését cáfolta a Fidesz elnöke
A Fidesz elnöke szerint az, hogy Hankó Balázst letartóztatták nem gazdasági visszaélés, hanem a kuturális háború következménye.
„Védjen meg téged Orbán Viktor” – jegyezte meg a miniszterelnök a közösségi oldalán.
Hankó Balázs volt miniszter letartóztatása után váratlan irányból kapott új megvilágítást a Nemzeti Kulturális Alap forrásainak elosztása, amikor nyilvánosságra került a pártelnök zárt körű beszéde.
A legutóbbi napokban Lendvai Ildikó orbánozott, Gyurcsány Ferenc hatalmazott, Karácsony Gergely parkolt, Baranyi Krisztina karácsonyozott, Unger Anna vipezett, Pottyondy Edina pedig hankózott. Ölbe tett kézzel várja, hogy széthulljon ez a kormányzati szinten realizálhatatlan koalíció. (Szvák Gyula történész Orbán Viktorról, Népszava.hu, szeptember 27. ) A választási kampányban aranyat ér minden hazugság a közvélemény-kutatóktól. (Szénási Sándor műsorvezető, Klubrádió, szeptember 28.) Egy jogálla
Bedöntötte a börtönben ülő miniszterének eddigi gyenge védekezését Orbán Viktor szombaton - írta a kormányfő a Facebook-oldalán.