Megjelent a pályázati kiírás a közmédia vezérigazgatói posztjára, amelyből a jelentkezőkre vonatkozó kritériumok mellett az is kiderül, hogy az idei évhez képest számottevően csökkenthetik a közmédia kiadásokat 2027-ben.
Közmédia vezérigazgató pályázat
A közmédia vezérigazgató pályázat kiírása a Magyar Rádió és Televízió Zrt. vezetői posztjára. A nyílt pályázaton keresik az új vezetőt, akinek szakmai felkészültségét és alkalmasságát értékelik majd.
A Magyar Rádió és Televízió vezérigazgatói posztjára november 12-ig lehet jelentkezni, a jelöltek meghallgatását élőben fogja közvetíteni a testület.
Élőben közvetítik majd a meghallgatást.
Nyilvános pályázatot hirdetett a Független Közmédia Testület (FKT) a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségére. A jelentkezők november közepéig pályázhatnak a közmédia vezetésére.
Kiírta a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. nyílt vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület.
Nyílt pályázaton keresik a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. új vezérigazgatóját, a jelentkezéseket november 12-ig várja a Független Közmédia Testület. A tisztség betöltéséről egy többlépcsős kiválasztási eljárás végén döntenek, a jelöltek meghallgatását pedig élőben közvetítik.
A vezérigazgató alapbére kezdetben havi 2,9 millió forint lenne.
A közmédia átalakítása új lépcsőfokához ért a vezérigazgatói poszt nyílt pályázatának kiírásával.
Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT) – olvasható közleményükben.
A vezérigazgató maximális bruttó havi alapbére 2 904 600 forint lesz.
Olyan szakembert keresnek, aki elkötelezett a közmédia alapértékei mellett.
A Független Közmédia Testület nyilvános pályázatot hirdetett a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségére. A szervezet az átalakulást követően Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. néven működik tovább. A jelentkezési határidő november 12.
A szeptember végéig tartó egyeztetésre 125 beadvány érkezett mintegy 500 oldal terjedelemben, az észrevételeket pedig a vezérigazgatói pályázatnál is figyelembe vennék.
Lezárult a közmédia jövőjéről indított szakmai egyeztetés. A minisztérium tájékoztatása szerint 125 beadvány érkezett, amelyekben többek között a szerkesztői függetlenséget, a hiteles tájékoztatást, az átlátható működést és a közönség bizalmának helyreállítását sürgették. Az összegzést a Független Közmédia Testület (FKT) a következő vezérigazgató kiválasztásánál is felhasználhatja.
Újabb pályázó vonta vissza jelentkezését a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint az NMHH Médiatanácsa elnöki tisztségére kiírt pályázaton – tudta meg a Media1. Szabó György, a Sanoma Media Budapest egykori vezérigazgatója a Media1 érdeklődésére pénteken megerősítette: visszavonta az elnöki pályázatát, erről már értesítette is az illetékes parlamenti bizottságot. A Media1-nek azt mondta, azért döntött így, mivel időközben a közmédia feletti tulajdonosokat gyakorló Független Közméd