A hazaiak vezetőedzője úgy látja, a szurkolók nem feltétlenül érzékelték eddig, mennyi munkát végeznek a játékosok a hétköznapokban. „Az első…
MTK
Az MTK, a magyar labdarúgó-bajnokság résztvevője, az NB I-ben alaposan megszerezte a győzelmeit az elmúlt időszakban. A csapat a Vasas elleni fővárosi rangadót nyerte meg, miközben emberhátrányban fejezte be az egyik találkozót, és közel két hónap után jutott újra siker során.
Komáromi György nagyon boldogan mesélt hőstettéről a meccs után.
Pinezits Máté csapata átmenetileg fellélegezhet a kiesés elkerüléséért vívott harcban.
Kibírta az emberhátrányt is az MTK, így négy nyeretlen mérkőzés után tudott ismét győzni a fővárosi alakulat.
Az MTK kezdte veszélyesebben a Vasas elleni mérkőzést. A hetedik percben Kata fejese után a kapufán csattant a labda. A…
Az MTK és a Vasas összecsapása nyitotta a labdarúgó-NB I 10. fordulóját. A fővárosi rangadót Komáromi György találatával a hazaiak nyerték 1-0-ra az Új Hidegkuti stadionban. Az angyalföldiek Tóth Milán sérülése miatt is bánkódhatnak.
Az NB I 10. fordulójának egyik legérdekesebb mérkőzését Újpesten rendezik, ahol a listavezető Puskás Akadémia lép pályára. A felcsúti együttes…
Amikor szögre kerül az a bizonyos futballcsuka és lekapcsolják a reflektorokat, új meccs kezdődik egy futballista számára. A civil pályán kell helytállnia. Megannyi kisiklott élet jelzi, milyen nehéz a váltás. Talapa Tibor, az MTK és a Vác egykori válogatott kerettag középhátvédje korábban a Blikkben beszélt arról, hogyan próbált talpon maradni. A 67 esztendős, Svédországban élő egykori bajnok és kupagyőztes védő megrázó őszinteséggel vallott fia elvesztéséről, a pénzkeresésről segédmunkásként,
A pénteki élő fociközvetítések a hazai sportcsatornák kínálatában.
Az MTK–Vasas mérkőzéssel kezdődik pénteken az OTP Bank Liga 10. fordulója. A két fővárosi együttes 2017 márciusa óta először találkozik…
Az MTK–Vasas mérkőzéssel kezdődik pénteken az OTP Bank Liga 10. fordulója. A két fővárosi együttes 2017 márciusa óta először találkozik…
A kazah Kairat Almaty magabiztos, 13-1-es gólkülönbséggel jutott tovább a montenegrói Mladost Donja Gorica ellen.
Az MTK hivatalos oldalán emlékeztetett arra, hogy 2016. október 13-án, napra pontosan tíz évvel ezelőtt adták át az Új Hidegkuti…
Közösen álltak ki a magyar sportegyesületek a sportszövetségekre és egyesületekre vonatkozó új összeférhetetlenségi szabályok ellen. A tiltakozást Kubatov Gábor, az FTC elnöke és Deutsch Tamás, az MTK elnöke jegyezte, mindkettő érintettje is lehet a törvénynek és elveszítheti sportvezetői tisztségét annak hatályba lépése esetén, csakúgy, mint Szijjártó Péter korábbi külügyminiszter.
Álomszerűen alakult Kinyik Ákos visszatérése: a Paksi FC rutinos védője közel tíz hónapos kényszerpihenő után ismét pályára lépett, és rögtön…
A Paks 3–0-ra legyőzte az MTK-t az NB I 9. fordulójában, miután a találkozó jelentős részében a hazaiak akarata érvényesült.…
Emlékezetes visszatérést produkált Kinyik Ákos a labdarúgó-NB I-ben. A Paksi FC játékosa tíz hónap kihagyás után lépett ismét pályára, és rögtön góllal ünnepelte 200. élvonalbeli mérkőzését. A tolnai együttes végig fölényben futballozott, és végül magabiztos, 3-0-s győzelmet aratott az MTK Budapest ellen a bajnokság kilencedik fordulójában.
A Paks magabiztos játékkal 3–0-ra legyőzte az MTK Budapestet az NB I 9. fordulójában. A hazaiaknál a kilenc hónapos sérülés…
Az MTK simán kikapott Bognár György csapatától.
A szombati élő fociközvetítések a hazai sportcsatornák kínálatában.
A válogatott szünet után a 9. fordulóval folytatódik a labdarúgó NB I, amelyben a Paksi FC az MTK Budapestet fogadja.…
Közösen tiltakozik a Fradi és az MTK elnöke a sportvezetőket érintő összeférhetetlenségi törvénytervezet ellen.
Petícióban követelik közösen a magyar sportegyesületek, hogy ne zárják ki a politikusokat a sportvezetésből. A kiáltványt a Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor és az MTK első embere, Deutsch Tamás is megosztotta. A közlemény szerint a tervezet súlyosan sérti az Alaptörvényt.
Jurek Gábor számára aligha alakulhatott volna jobban az idény első szakasza. Az MTK Budapest szélsője vezeti az NB I góllövőlistáját, […] A Jurek elárulta, mit kért tőle Rossi a válogatottban bejegyzés először nb1.hu-én jelent meg.
Az Art Market Budapest október 15-18. között 16. alkalommal várja a látogatókat az MTK Sportparkban, ahol a világ közel harminc országából érkező mintegy kilencven kiállító jóvoltából 500 feletti művész több ezer alkotását vonultatja fel.
Az európai szövetség, az UEFA honlapján már olvasható a magyar és a grúz válogatott meccskerete a két csapat péntek esti […] A Magyarország-Georgia: a Paks csatára bekerült, az MTK védője kikerült a meccskeretből bejegyzés először nb1.hu-én jelent meg.
Georgia szeretne sikeres lenni a Nemzetek Ligája-csoportjában, és Ramaz Szvanadze szövetségi kapitány szerint ehhez az utolsó esélyük a magyarok elleni pénteki mérkőzés. A szakember kijelentette: a 3 pont megszerzéséért érkeztek Budapestre. A tréner azt is elárulta, hogy az MTK játékosa, Ilia Beriasvili szerepet kaphat a mérkőzésen.
Hosszú távon számít Mikolay Timóteusra az MTK: a húszéves balhátvéd 2030-ig szóló szerződést írt alá a huszonháromszoros magyar bajnokkal. Az […] A Magyar tehetséggel hosszabbított az MTK bejegyzés először nb1.hu-én jelent meg.
Saját nevelésű kapus tért vissza a kék-fehérekhez.
A Ferencváros a legdominánsabb az NB I-ben, őket követi az MTK, amely - az elemzés vizsgált területein - kiegyensúlyozott mérleggel lett második.