A budapesti távhőrendszerek már ma is évente mintegy 200 ezer tonna szén-dioxid-kibocsátást takarítanak meg
Karácsony Gergely – Belföld hírek
A főpolgármester szerint tavasz óta készültek erre.
Unicumot kapott a főpolgármester.
Ez a parkolási rendszer, ami most van Budapesten, "egy idiotizmus" – mondta Karácsony Gergely. A főpolgármester szerint ennek átalakítása csökkenti a kerületek bevételeit, de csak egy eleme annak az önkormányzati reformnak, amit végig kell csinálni, és a kormány azt tervezi, hogy a jövő évi költségvetésben érdemben javítja az önkormányzati szektor pozícióját. Arról is beszélt, hogy nem egy „kardcsörtető, hónaljszagú, magyarkodó” olimpiakoncepcióban gondolkodnak, hanem a világ első nemzetközi oli
A hétvégén az InfoRádióban hallható lesz mások mellett Karácsony Gergely, Turi Attila, Keleti Arthur, Cser-Palkovics András, Oroszi Beatrix, Demkó Attila és Csizmazia Gábor.
Unicumot vitt Ferencváros polgármestere Karácsony Gergelynek a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésére. A célzás félreérthetetlen volt, a 2014-es parlamenti választásokon Karácsonynak saját bevallása szerint innia kellett ahhoz, hogy bevegye a gyomra a Gyurcsány Ferenccel való közös indulást. Az ülés húsz perc elteltével véget ért, mert a többség nem szavazta meg a napirendet. Az ülés összehívását a Fidesz kezdeményezte a Fővárosi Önkormányzat és a kormány különalkuja miatt.
Nem egy törvénytelen előterjesztés miatt összehívott rendkívüli Fővárosi Közgyűlés a megfelelő alkalom a kerületeket érintő változásokról szóló vitáknak, hanem a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének (BÖSZ) az ülése – jelentette ki Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés pénteki, rendkívüli ülését követően, újságíróknak.
Nincs vége a vitának.
Karácsony Gergely a rendkívüli közgyűlés után azt mondta, a kerületeket érintő változásokról a Budapesti Önkormányzatok Szövetségében kell vitatkozni.
A Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését nem egy frakciónak kellett volna összehívnia, hanem Karácsony Gergelynek - mondta az ülés után Baranyi Krisztina, IX. kerületi polgármester. A politikus elfogadhatatlannak, fideszes tempónak nevezte, hogy a Fővárosi Közgyűlés nem tárgyalt az FKT-javaslatokról, de még tájékoztatást sem kapott azokról. A testület többsége nem fogadta el a közgyűlés napirendjét, így nem tudták folytatni a közgyűlést.
A ferencvárosi polgármester szerint Karácsony rossz alkukat köt.
Lapunknak adta első hosszabb interjúját az áprilisi választás óta Tarlós István, akit a Tisza-kormányról, a Fidesz vereségéről, valamint Karácsony Gergely és a kormány közötti friss megállapodásról is kérdeztünk.
Nem fogadták el a napirendet, így alig fél óra alatt kudarcba fulladt a Fővárosi Közgyűlés péntek reggeli rendkívüli ülése. A fideszes javaslat leszavazását követően pattanásig feszült a hangulat a teremben: a képviselők közül többen bekiabáltak, Soproni Tamás terézvárosi polgármester szarkasztikus taps kíséretében viharzott ki az ülésteremből. Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere pedig egy üveg Unicumot adott át a főpolgármesternek, így célozva nyilatkozatára, miszerint a politikai komp
Baranyi Krisztina szerint régóta tudni a főpolgármesterről, hogy elviseli a rossz kompromisszumokat. Végül az esemény gyorsan véget ért, miután nem fogadta el a közgyűlés a napirendet.
A Fidesz–KDNP nagyobb beleszólást kér a főváros ügyeibe.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója legyen „egy nagy közös” nemzeti ünnep – jelentette ki a főpolgármester csütörtökön Budapesten, a fővárosi önkormányzat és partnerei által szervezett ünnepi programokat beharangozó sajtótájékoztatón.
Kritikus állapotban van a belgyógyászati fekvőbeteg-ellátás, amely már a sürgősségi osztályok működésében is komoly fennakadásokat okoz. A krízisre Hegedűs Zsolt és az Egészségügyi Minisztérium, valamint Karácsony Gergely is reagált.
Komoly fennakadások alakultak ki a fővárosi belgyógyászati ellátásban.
A hírekre Karácsony Gergely is reagált.
Válságba került a budapesti kórházi ellátás, a kialakult helyzet megoldásából a főváros is részt vállal. Karácsony Gergely főpolgármester bejelentette, hogy a hajléktalan embereket ellátó fővárosi kórház 20 plusz férőhellyel segíti a krízis kezelését.
A budapesti belgyógyászati osztályokon akadtak ellátási nehézségek. Hegedűs Zsolt szerint nem váratlan terhelés okozta ezt, hanem a súlyos ápoló- és orvoshiány miatt leszűkült kapacitások.
Súlyos konfliktus alakult ki Budapest vezetése és a kerületi önkormányzatok között a parkolási bevételek tervezett átcsoportosítása miatt. Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester a 24.hu-nak adott interjújában azzal vádolta Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy a kerületek megkérdezése nélkül kötött megállapodást a kormánnyal, és a főváros pénzügyi gondjait az önkormányzatok rovására próbálja enyhíteni. Szerinte a tervezett intézkedések nemcsak a kerületek gazdálkodását, hanem a lakosságna
Karácsony Gergely olyan budapesti olimpiát támogatna, amely a város egyébként is tervezett fejlesztéseire épül, és üzletileg is megéri. A Momentum a főváros pénzügyi helyzetére és más feladatokra hivatkozva népszavazást sürget, Vitézy Dávid pedig korábban azt közölte, hogy a kormány 2030-ig nem venne részt az olimpiai pályázat finanszírozásában.
Eljött az idő.
Elkezdődik a Rákosrendező beruházás is
Jelentős átalakulást ígér Budapestnek a főpolgármester. Karácsony Gergely arról írt, hogy a fejlesztések egyszerre indulhatnak el.
A főpolgármester szerint itt a változás ideje, már nem az Orbán-kormány elnyomásában kell működnie a fővárosnak. Szerinte most a következő 130 évre teremtik meg a jövő Budapestjét. Karácsony Gergely felsorolta a terveket, amelyek biztosan nem maradnak a tervek szintjén.
A főpolgármester szerint a részérdekek elé az egész érdekét kell helyezni, de ígéri, hogy próbálják csökkenteni a fejlesztésekkel járó kellemetlenségeket.
Fejlesztési dömping indul a következő hónapokban Budapesten, „a kormánnyal nem küzdelemben, hanem partnerségben” – jelentette be a főpolgármester csütörtök reggel a Facebook-oldalán, megválasztásának hetedik évfordulója alkalmából.
A főpolgármester kérdésekre válaszolt legújabb videójában, amelyben szóba hozta a budapesti olimpiát is. Hangsúlyozta: belevágna, de csak egy feltétellel.
Karácsony Gergely egy videóban azt mondta, támogatna egy a városra szabott, nyereséges olimpiát, és több rendőrt kért a belvárosba.
Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelbe utazott az uniós csúcsra, először folytat hivatalos, négyszemközti megbeszélést Ukrajna elnökével, Volodimir Zelenszkijjel. Karácsony Gergely szerint ideje nagyot álmodni, a főpolgármester arról beszélt, szerinte vágjunk bele egy budapesti olimpiába. Személyes okora hivatkozva benyújtotta lemondását Tótth András, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium energetikai államtitkára. Kihelyezett frakcióülést tart a Fidesz-KDNP, fogolykiváltó imát is szerveznek. K
Péntek reggel rendkívüli ülést tart a Fővárosi Közgyűlés a Fidesz–KDNP kezdeményezésére. A frakció azt szeretné elérni, hogy Karácsony Gergely főpolgármester a jövőben csak a közgyűlés előzetes felhatalmazásával hozhasson döntéseket a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában. A vita középpontjában a parkolási bevételek újraelosztása áll, amely több mint tízmilliárd forintot vonhat el a belső kerületektől.
A 2036-os nyári játékok fővárosi (magyarországi) megrendezésében Karácsony Gergely főpolgármester nagy – állami költségvetésből finanszírozott – lehetőséget lát. Mindenki más viszont inkább hallgat.