A jelek szerint egy újabb szereplő szállhat be a húszik elleni küzdelmekbe, ám ehhez még szükség van a monarchia jóváhagyására – írja a Haaretz.
Húszik
Húszik, jemeni fegyveres csoport, amely a szaúdi arabia elleni támadásokról ismert. A hírek a rijádi repülőtér elleni ismételt támadásokról, azok halálos áldozatairól és sebesültjeiről szólnak.
A húszik támadásai miatt szinte teljesen leállt Szaúd-Arábia légiforgalma - jelentette a Reuters.
Drón, rakéta, egyre megy
Egy repülőtér utasterminálját eltalálni komoly pontosságot igényel, ráadásul Szaúd-Arábia korábban eszeveszett mennyiségű légvédelmi eszközt vásárolt össze – mondta Kaiser Ferenc a Reggeli gyorsban. A biztonságpolitikai szakértő felhívta a figyelmet, hogy nem csak fegyverek érkeznek Iránból a jemeni húsziknak, ott dolgoznak a forradalmi gárda kiképzői és rakétamérnökei is.
Szombaton tizenhárom ember vesztette életét és több mint háromszázan megsérültek a húszik támadásában.
Egyre nehezebben tudják a szaúdi légvédelmi erők elhárítani a jemeni húszik támadásait, mivel fogytán vannak a Patriot légvédelmi rakétákból – tudta meg a Wall Street Journal bennfentes források alapján.
A szaúdi légiközlekedési hatóság szerint legalább egy ember meghalt, 11 megsebesült a rijádi repülőtér elleni vasárnapi húszi támadásban.
A dollár a hét elején is másfél éves csúcsa közelében mozog, a befektetők figyelmét pedig a közel-keleti feszültségek és a szerdán érkező amerikai inflációs adat köti le. A jemeni húszik fokozták a szaúd-arábiai energetikai létesítmények elleni támadásaikat, a Brent ára mégis 103,3 dollárra csökkent, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette az ukrán–orosz energiaügyi tűzszünetet. A forint az euróval szemben 365 felett, a dollárral szemben 326 körül kezdte a hetet. A szerdai fogyasztóiár-i
További csapásokkal fenyegetőznek.
Halálos áldozata és több sebesültje van a rijádi repülőtér elleni újabb húszi támadásnak.
A húszik szerint más szaúdi célpontok ellen is akciókat hajtottak végre.
A magyar külügyminiszter szerint az erőszak nem megoldás.
A szombati támadás után vasárnap is újabb lövedék csapódott be a rijádi nemzetközi repülőtéren – közölte a jemeni húszik ellen harcoló, szaúdi vezetésű nemzetközi koalíció katonai szóvivője.
A jemeni húszik támadták Szaúd-Arábiát, szerintük ez válaszcsapás a Jement érő szaúdi támadásokra.
A katonai fellépés helyett a tárgyalásokat sürgeti Magyarország a rijádi repülőtér elleni támadás után.
A rijádi repülőtér elleni támadás nemzetközi felháborodást váltott ki
Donald Trump fontolgatja, hogy csatlakozik a húszik elleni szaúdi légicsapásokhoz, miután a Halid király nemzetközi repülőtér utasterminálját ért rakétatámadásban szombaton 12 ember, köztük egy amerikai állampolgár vesztette életét, 309-en pedig megsebesültek.
Nyílt háborús bűncselekménynek nevezte a rijádi nemzetközi repülőtér elleni támadást vasárnap a jemeni húszik ellen harcoló, szaúdi vezetésű nemzetközi koalíció katonai szóvivője, és a húszikat tette felelőssé a halálos áldozatokkal járó műveletért.
Nyílt háborús bűncselekménynek nevezte a rijádi nemzetközi repülőtér elleni támadást vasárnap a jemeni húszik ellen harcoló, szaúdi vezetésű nemzetközi koalíció katonai szóvivője, és a húszikat tette felelőssé a halálos áldozatokkal járó műveletért.
A szaúdi katonai vezetés a jemeni húszikat tette felelőssé a repülőtér elleni támadásért és háborús bűncselekményt emleget. A halottak között amerikai állampolgárok is vannak, Donald Trump elfogadhatatlannak nevezte a támadást.
A húszikat tettékb felelőssé a halálos áldozatokkal járó műveletért.
A szaúdi kormány vezette katonai koalíció a szombati támadást háborús bűncselekménynek nevezte, és válaszlépést ígért a jemeni húszi lázadók ellen. Trump pedig gondolkodik, hogy beszálljon a húszik elleni harcba.
Súlyos fegyveres támadás érte a szaúd-arábiai Rijád nemzetközi repülőterét: a hatóságok közlése szerint 12 ember meghalt, 309-en pedig megsérültek. A sérültek közül többen súlyos állapotban vannak. A szaúdi vezetésű katonai koalíció a jemeni húszi lázadókat teszi felelőssé a történtekért, és határozott választ ígért. A támadás körülményei egyelőre nem tisztázottak, a húszik pedig nem vállalták magukra az akciót.
Az Irán által is támogatott húszik szeptemberben villámháborúban elfoglalták Jemen vörös-tengeri partvidékét, amivel újabb gyomrost adtak a világgazdaságnak. Szaúd-Arábia összerántotta a jemeni kormányerőket, a héten vissza is szereztek fontos területeket. De a húsziknak erre is volt válaszuk.
Újabb robbanás rázta meg a rijádi repülőteret szombaton, miközben a jemeni húszik folytatják a Szaúd-Arábia elleni rakétatámadásokat. A légikikötő működésében komoly fennakadások keletkeztek, több légitársaság is törölte járatait.
Törökország és Pakisztán védelmi erőket telepíthet Szaúd-Arábiába a húszik támadásai miatt
Bejelentette Szaúd-Arábia, hogy a jemeni kormányerők megtisztították a húsziktől a Báb el-Mandeb szorost – írja az Iran International.
Meg akarják bénítani a jemeni kormányt támogató Szaúd-Arábia légterét.
A jemeni polgárháború újabb fellángolása miatt Rijád széles körű nemzetközi koalíciót mozgósít
Szíria vezetése mérlegeli, hogy katonai segítséget nyújt szövetségesének, Szaúd-Arábiának - Damaszkusz a Reuters forrásai szerint még a nyílt katonai intervenciót, a húszik elleni harcokba való közvetlen belépést is fontolgatja.
Drasztikus fordulatot vett a jemeni háború: a nemzetközileg elismert kormányerők nagyarányú ellentámadást indítottak a húszik ellen, Szaúd-Arábia pedig minden eddiginél határozottabb légi támogatással és új regionális szövetségesek bevonásával törne borsot Teherán orra alá. Kemény János szerint a Hamász, a Hezbollah és a szíriai rezsim után Irán az utolsó ütőképes proxy szervezetét veszítheti el a térségben. Vajon sikerül a szaúdiaknak végzetes csapást mérniük?
Kilátástalan helyzetbe sodródnak családok ezrei
Három ember is megsérült egy támadásban, amely két szaúdi nemzetközi reptér ellen irányult és minden jel szerint a jemeni húsziktól származik – írta meg több közel-keleti lap.
A huszik támadást indítottak a rijádi repülőtér ellen, miközben török és pakisztáni csapatok érkezhetnek Szaúd-Arábiába.
A friss műholdfelvételek tanúsága szerint hatalmas tűz pusztít a szaúdi Aramco Vörös-tenger partján fekvő, rabighi olajfinomítójában, miután a létesítményt a jelek szerint találat érte a jemeni húszik részéről - számolt be a The Hormuz Letter az X-en.
A friss műholdfelvételek tanúsága szerint hatalmas tűz pusztít a szaúdi Aramco Vörös-tenger partján fekvő, rabighi olajfinomítójában, miután a létesítményt a jelek szerint találat érte a jemeni húszik részéről - számolt be a The Hormuz Letter az X-en.