Újabb bizonytalanság merült fel a szerb NIS olajvállalat tulajdonosváltása körül: a magyar Mol helyett akár amerikai befektetők is megszerezhetik az orosz tulajdonrészt. Aleksandar Vučić szerb elnök szerint a magyar társaság és az orosz fél már több lényeges kérdésben megállapodott, de az amerikai–orosz energetikai tárgyalások átírhatják a korábbi elképzeléseket. A magyar olajcégnek október végéig van amerikai engedélye az egyeztetések folytatására, ám az üzlet lezárása továbbra is bizonytalan.
Mol
A Mol, a magyar energiavállalat szerb üzletében fordulat állt be: amerikai olajcégek konkurenciája miatt veszélybe kerülhet a szerb NIS-nek nevezett olajvállalat részesedésének megvásárlása.
Emelkedéssel indult a keddi kereskedés az európai tőzsdéken a mérséklődő olajárak nyomán.
Aleksandar Vučić szerb elnök szerint nem zárható ki, hogy Oroszország végül amerikai befektetőknek értékesíti a szerb NIS olajvállalatban meglévő tulajdonrészét.
Addig-addig tárgyalt a magyar olajcég az oroszokkal, míg végül az amerikaiaké lehet a NIS.
Komolyabb eladási hullám söpört végig kedden az ázsiai tőzsdéken, miután ismét felerősödtek a mesterséges intelligenciával kapcsolatos befektetői aggodalmak. Európában ugyanakkor többnyire folytatódik az emelkedés. A magyar tőzsdén az OTP tovább emelkedik, kisebb mínuszban van viszont a Mol, miután Aleksandar Vučić szerb elnök szerint nem zárható ki, hogy Oroszország végül amerikai befektetőknek értékesíti a szerb NIS olajvállalatban meglévő tulajdonrészét. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Por
Az elmúlt napokban látványosan összemelegedett az Egyesült Államok és Oroszország.
Hol vannak még olyan befektetési lehetőségek, amiket nem fedezett fel teljesen a piac? Október 21-én a Portfolio Investment Day-en erre is keressük a választ. Pletser Tamás, az OTP Alapkezelő senior portfóliómenedzsere és Molnár Péter, az Erste Investment nyersanyagpiaci specialistája mutatja meg, milyen lehetőségeket teremthetnek az energiapiacot felforgató folyamatok, és mik azok az energetikai és nyersanyagpiaci befektetések, amikben még komoly potenciál lehet. A konferencián Magyarország vez
A nagy olajvállalatok rendkívüli nyereségének megadóztatását sürgeti a Független Benzinkutak Szövetsége. Az így befolyó pénzből a független kutakat, a magyar gazdákat, a tömegközlekedést és az élelmiszer-ellátást is támogatnák. A szövetség pénteken a Mol Campus elé szervez nyilvános rendezvényt, ahol a kormányzati képviselőkkel is egyeztetnének.
Aleksandar Vučić szerb elnök szerint nem zárható ki, hogy Oroszország végül amerikai befektetőknek értékesíti a szerb NIS olajvállalatban meglévő tulajdonrészét. A politikus úgy véli, hogy az orosz fél már több fontos kérdésben megállapodott Mollal, ugyanakkor az amerikai–orosz energetikai közeledés új lehetőségeket nyithat meg – számolt be a Blic. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol prof
Súlyos sérülést szenvedett a Balaton partján Zsidró Tamás mesterfodrász, akihez a hétvégén szirénázó mentőt riasztottak a badacsonyi mólónál. A vizsgálatok gyorsan feltárták a baj mértékét, az eset körülményei és a felépülés várható szakaszai pedig négy fejezetben rajzolódnak ki tisztán.
A beruházásra már megvan az engedély, de csak egy baki miatt derült ki a Mol terve.
A szerb elnök szerint Oroszország már megállapodásra jutott a magyar Mol-lal több fontos kérdésben, ugyanakkor a tárgyalások lezárása előtt további lehetőségek is felmerülhetnek.
Egy 14 éves brit lány tragikus halála ismét reflektorfénybe helyezte a közösségi platformok felelősségét. Molly Russell édesapja egy brit mozikban vetített reklámfilmben vádolta meg az Instagramot azzal, hogy hozzájárult gyermeke halálához. A kampány egy Mark Zuckerberg közösségimédia-birodalmáról szóló hollywoodi film bemutatójához kapcsolódik.
Az M1-es autópályáról még felhívta a testvérét a 31 éves moldáv férfi, azóta viszont nem tudni, hol lehet. A telefonja néma, kikapcsolták vagy lemerült, az autója köddé vált. A férfi sincs meg, nem jelentkezett több mint két hete. A családja rosszat sejt, állítják, soha nem történt meg korábban, hogy szó nélkül eltűnt volna.
Új főügyész-jelölt, Fidesz–Mi Hazánk közös szavazás a kegyelmi bizottságban és jelentés a bicskei gyermekotthonról – ezúttal is Önök döntöttek a témákról, amelyekről Lampé Ágnes és Egri Viktor mellett Ónody-Molnár Dóra beszélget.
A Mol viszont visszaesett a tőzsdén.
Bajánsenye határában létesíthetnek új gázkutat, miután enyhe megkötésekkel, de beleegyezését adta a Vas Megyei Kormányhivatal.
A Mol viszont visszaesett 5000 forint alá.
Molnos Péter művészettörténész egykori nagy elődöket idéz meg a tervezett vagyonadóval kapcsolatban.
A debreceni szurkolók a „25 milliárdból gerincre nem futotta?” molinóval szúrtak oda.
Emelkedtek hétfő délelőtt az európai piacok, a pesti tőzsdét az OTP remeklése tette felülteljesítővé.
Váratlanul teljesítette decemberi adatigénylésünket a Vas Megyei Kormányhivatal, amelyből kiderül: mélyfúrást tervez Bajánsenye határában a MOL.
Széles Diána jogi érvekkel és tiszás példákkal válaszolt, Molnár Áron pedig közvetlenül a bejegyzése alatt folytatta a vitát. A színész a választók megtévesztésével vádolta meg a debreceni alpolgármestert.
Nyilvános vita alakult ki Tóth Gabi fellépése körül, miután Molnár Áron tiltott kampányfinanszírozás gyanúját vetette fel egy debreceni családi nap kapcsán. Debrecen fideszes alpolgármestere, Széles Diána határozottan visszautasította a felvetéseket.
Molnár Áron és társai történelmet írtak, amikor az „Itt érzem magam otthon” című filmjük elnyerte a Méliès d’Or díjat, amelyet a fantasy, sci-fi, horror és rejtélyes műfajok legkiemelkedőbb alkotásainak ítélnek oda. Ez az első magyar film, amely megkapta ezt a rangos elismerést, amelyet gyakran a műfaji filmek Oscarjaként emlegetnek. A színész a hírt vasárnap este osztotta meg a közösségi oldalán, büszkén számolva be a nem mindennapi sikerről.
Hol vannak még olyan befektetési lehetőségek, amiket nem fedezett fel teljesen a piac? Október 21-én a Portfolio Investment Day-en erre is keressük a választ. Pletser Tamás, az OTP Alapkezelő senior portfóliómenedzsere és Molnár Péter, az Erste Investment nyersanyagpiaci specialistája mutatja meg, milyen lehetőségeket teremthetnek az energiapiacot felforgató folyamatok, és mik azok az energetikai és nyersanyagpiaci befektetések, amikben még komoly potenciál lehet. A konferencián Magyarország vez
Folytatódik a színész büntetőügye.
A Svéd Királyi Tudományos Akadémia döntése nyomán a francia Henri Kagan és a japán Kenso Soai érdemelte ki a 2026-os elismerést, miután évszázados biológiai kérdésre adtak kísérleti választ. Az élővilág egykezes molekulaszerkezetének hátterét feltáró felfedezést négy önálló fejezet segítségével járjuk körül.
A miniszterelnök hónapok óta támadja az Állami Számvevőszék elnökét, aki egyébként Varga Judit párja.
Jön a friss adás Lampé Ágnessel, Egri Viktorral és ezúttal Ónody-Molnár Dórával! Kezdés este hét órakor, élőben a Magyar Hang Youtube-csatornáján!
Újabb fordulatot vett a Nemzeti Kulturális Alap vitatott kifizetései körüli nyilvános vita, miután a debreceni családi nap politikai jellege miatt nyílt szóváltás alakult ki.
Folytatódik a közösségi médiás üzengetés Molnár Áron és Debrecen alpolgármestere között, közpénz, kampánycélok és helyi események témában.
Anikó édesanyja a betegsége miatt egy magyar otthonban él.
Nem csitul a vita Tóth Gabi fellépése körül.
Ez az első magyar alkotás, amely megkapta ezt az elismerést.
Egyre több kutatás utal arra, hogy a bélrendszer és az agy közötti kapcsolat jóval összetettebb annál, mint hogy az emésztésünk egyszerűen befolyásolja a közérzetünket. Egy újabb nagy vizsgálat most egy konkrét, bélbaktériumok által termelt molekulára, az imidazol-propionátra irányította a figyelmet. A magasabb ImP-szinttel élő, még kognitívan egészséges felnőtteknél rosszabb memória- és gondolkodási mutatókat, valamint Alzheimer-kórhoz kapcsolódó kedvezőtlenebb biomarkereket találtak.