Molnár Áron és társai történelmet írtak, amikor az „Itt érzem magam otthon” című filmjük elnyerte a Méliès d’Or díjat, amelyet a fantasy, sci-fi, horror és rejtélyes műfajok legkiemelkedőbb alkotásainak ítélnek oda. Ez az első magyar film, amely megkapta ezt a rangos elismerést, amelyet gyakran a műfaji filmek Oscarjaként emlegetnek. A színész a hírt vasárnap este osztotta meg a közösségi oldalán, büszkén számolva be a nem mindennapi sikerről.
Mol – Bulvár hírek
Széles Diána jogi érvekkel és tiszás példákkal válaszolt, Molnár Áron pedig közvetlenül a bejegyzése alatt folytatta a vitát. A színész a választók megtévesztésével vádolta meg a debreceni alpolgármestert.
Folytatódik a színész büntetőügye.
Anikó édesanyja a betegsége miatt egy magyar otthonban él.
Tóth Gabi és Papp Máté Bence közös vállalkozása a kampányidőszakban 18 fellépésért kaphatott nettó 52,4 millió forintot – állítja Molnár Áron. A színész dokumentumokra hivatkozva beszélt a kifizetésekről, és több rendezvény kapcsán is kérdéseket vetett fel.
Újabb fejleményekkel jelentkezett Molnár Áron a Nemzeti Kulturális Alap támogatásai körül kirobbant ügyben. A színész korábban már jelezte, hogy további információkat készül nyilvánosságra hozni, és külön megemlítette Tóth Gabi nevét is. Kettejük között egyébként korántsem új keletű a feszültség: az elmúlt években többször is nyilvánosan üzentek egymásnak.
Molnár Áron felfedte a Hankó Balázshoz kötött, titkosként bemutatott támogatás történetét. Kiderült, hogyan kaphatott üres pályázati űrlappal 450 milliót a Patr Event Kft. The post Molnár Áron leleplezte: üres űrlappal nyert közel félmilliárdot az NKA-tól egy fideszes cég first appeared on nlc.
Kóbor Léna számított rá, hogy nem mindenkinek tetszik majd, ahogyan feldolgozta az édesapja, illetve az Omega híres dalát, ám szerette volna, ha az újabb generációk is megismerik a Gyöngyhajú lányt. Az énekesnőnek Molnár György Elefánt kritikája is rosszul esett, de igyekezett nem magára venni.
További drasztikus emelkedés is jöhet.
Az egykori Nagy Ő-t több millió forinttal károsították meg.
Újabb tanúkihallgatáson vesz részt Molnár Áron a Nemzeti Kulturális Alap támogatásai miatt indult büntetőeljárással kapcsolatban. A színész a kihallgatása előtt azt ígérte, hogy még ezen a héten újabb információkat hoznak nyilvánosságra a „Hankó-féle titkos listáról”, bejegyzésében pedig külön megemlítette Tóth Gabit és a Patr Event Magyarország Kft.-t is.
Egy könyvelői hiba és egy sokszorosára duzzadt, régi számlatartozás miatt közel tízmilliós adósságba keveredett Molnár Anikó.
Egy könyvelői hiba és egy sokszorosára duzzadt, régi számlatartozás miatt közel tízmilliós adósságba keveredett Molnár Anikó.
Molnár Áron a közösségi oldalán megjelent szerdai bejegyzésében arról számolt be, folytatólagos tanúkénti kihallgatáson vesz részt a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségen az NKA-üggyel kapcsolatban. The post Molnár Áron nem áll le, nem kíméli Tóth Gabit sem first appeared on nlc.
Az egykori Nagy Ő hatalmas bajba került a könyvelője miatt.
Molnár Anikó ugyan próbálta mindig szabályosan intézni pénzügyeit, most mégis milliókkal tartozik és álomautóját is bukhatja.
Molnár Anikó egy könyvelői hiba miatt tízmilliós adótartozást halmozott fel, és egy másik ügyben végrehajtás is indult ellene. A felgyülemlett terhek miatt 51 évesen komolyan fontolgatja, hogy Cipruson vagy Tenerifén kezd új életet.
Egymás után érik a csapások Molnár Anikót. A korábbi valóságshow-sztár úgy érzi, hiába igyekszik becsületesen és jogkövetően élni az életét, újra és újra olyan súlyos problémákkal kell szembesülnie, amikről nem tehet.
Molnár Anikó döbbenetes történetet osztott meg a követőivel. Az egykori Nagy Őnél egy váratlan végrehajtási eljárás verte ki a biztosítékot, amely odáig fajult, hogy a 19 ezer forintos tartozása miatt lefoglalják a tízmillió forint értékű Range Rover Evoque Cabrio típusú autóját, illetve a pár százezer forintos másik kocsiját is. Anikó az általa igazságtalannak tartott eljárás miatt azt fontolgatja, hogy elhagyja az országot.